MSZP-Párbeszéd: folytatni kell a panelprogramot!

Belföld, 2021.09.08

A panelprogram folytatására tettek ígéretet az MSZP és a Párbeszéd politikusai szerdán.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az MSZP Facebook-oldalán Csepelről közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, az Orbán-kormány cserben hagyta az embereket, nincsenek lakásfelújítási programok.

Hozzátette: Magyarországon átlagosan az emberek 13 százaléka él panellakásban, Budapesten ez az arány 20 százalék, vidéken, a régi iparvárosokban pedig akár 40 százalék is lehet.

Szabó Tímea azt mondta, a Fidesz 2010-ben megígérte, hogy minden évben korszerűsíti a panellakások 10 százalékát, majd újra megígérte ugyanezt a választások előtt, 2013-ban és 2018-ban is.

Ezt nem sikerült megvalósítani, pedig az EU-ból ömlött az ehhez szükséges pénz - tette hozzá.

Közölte, most, a klímaváltozás közepén nem lehet tovább várni ennek a programnak a folytatásával.

Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese, az MSZP-Párbeszéd-DK-LMP csepel-soroksári előválasztási országgyűlési képviselőjelöltje elkötelezett a panelprogram és az energiahatékonysági felújítások mellett - hangoztatta.

Komjáthi Imre arról beszélt, a becsületes többségnek elege van abból, hogy Orbán bandája teleönti "lelketlen betonnal az országot", de nekik nem jut lakásfelújításra, energetikai fejlesztésre.

Azt mondta, Csepel és Soroksár hangja szeretne lenni, az az ember, aki ezen kerületek lakóinak problémáit elviszi a parlamentbe és kikényszeríti megoldásukat.

Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke azt mondta, a biztos lakhatás mellett biztos megélhetésre is szükség van. Ezért javasolják, hogy a minimálbér legyen adómentes, hogy zárkóztassák fel az alacsony nyugdíjakat, hogy emeljék meg a családi pótlékot, azokat az ellátásokat, amelyek a mindennapi életet segítik - közölte.

Kitért arra is, hogy sajtóhírek szerint idén márciusban egy ellenzéki médium tulajdonosát is megfigyelte a hatalom egy kémprogrammal.

Az ellenzéki politikus ígéretet tett arra, hogy kormányváltás esetén feltárják a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos megfigyelési ügyet és minden felelőst elszámoltatnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!