MSZP: sok dolgozó fizetése csökkent az új egészségügyi szolgálati jogviszony miatt

Belföld, 2021.06.21

Sok dolgozónak csökkent a fizetése az új egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése után, mert a kormány nem biztosítja a pénzt az intézményi pótlékokhoz - hívta fel a figyelmet az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn.

Bangóné Borbély Ildikó az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, már az is hatalmas bűn, hogy az új jogviszony felelőtlen kikényszerítésével az Orbán-kormány elüldözött több ezer dolgozót a teljesítőképessége határán lévő egészségügyből a koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt.

De a maradókat is átverték - mondta - , sajtóhírek szerint ugyanis elsősorban a szakdolgozóknak csökkent a fizetése, akik az új jogviszony miatti szigorítások után eleve semmilyen bérkompenzációt nem kaptak.

Elmondta, a Fidesz nem biztosítja a pénzt a kórházaknak, hogy ki tudják fizetni az intézményi pótlékokat a dolgozóknak. Az intézményvezetők pedig a pénzhiány miatt csökkentik a pótlékokat, ezért sokan kevesebbet keresnek, mint az új szolgálati jogviszony hatályba lépése előtt - részletezte.

Bangóné Borbély Ildikó közölte, nem meglepő a Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése, miszerint a szakdolgozók több mint fele örökre ott akarja hagyni a munkahelyét. Azon sem lehet meglepődni, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos tüntetés szervezésébe kezdett - mondta.

Jelezte, az MSZP kiáll az egészségügyi dolgozók mellett. Az a minimum, hogy senkinek sem csökken a fizetése az új egészségügyi szolgálati jogviszony miatt - jelentette ki, majd felszólította a Fidesz-kormányt, biztosítsa a kórházaknak a szükséges fedezetet az intézményi pótlékok kifizetéséhez.

Arra is felszólította a kormányt, hogy állítsa vissza az egészségügyben a közalkalmazotti foglalkoztatást és haladéktalanul kezdje meg az egyeztetést a szakdolgozói bérek emeléséről.

Szerinte a Fidesz 11 év alatt hagyta szétesni az egészségügyet.

Elmondta, az MSZP a Kormányváltást! Korszakváltást! című egészségügyi programjában hatékony egészségügyi ellátórendszer létrehozását kezdeményezi, amelyben minden egészségügyi dolgozó bére úgy növekszik, hogy az kifejezi a megbecsülésüket és lehetővé teszi számukra a tisztességes megélhetést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!