MSZP: tehetetlen és gyámoltalan az egészségügy vezetése

Belföld, 2020.01.21

Tehetetlennek és gyámoltalannak nevezte az egészségügy vezetését az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Korózs Lajos közölte, Orbán Viktor miniszterelnök is csak látszatintézkedésekkel akar az egészségügy helyzetén változtatni.

Meg lehet hirdetni "a nemzeti diszperzitprogramot", lehet, hogy a várótermeket ki fogják festeni, de abból nem lesz sem röntgengép, sem CT-, sem MRI-készülék, sem lélegeztetőgép - fogalmazott.

Az ellenzéki politikus szerint a magyar egészségügyben irányítási, etikai és gazdasági válság van.

Elmondta, a kormánynak hallgatnia kellene a szakmai szervezetekre, a Magyar Orvosi Kamarára és a Magyar Kórházszövetségre.

Hozzátette: a kórházszövetség szerint nem a várótermeket kellene kifesteni, hanem az eszközbeszerzésre, a vállalatirányításra és a gépbeszerzésre kellene fókuszálni.

Korózs Lajos közölte, az orvosi kamara a korrupció- és hálapénzmentes egészségügy mellett állt ki, tisztességes - kezdő szakorvos esetén 1,1 millió forintos - béreket javasolva.

Kitért arra is, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakának február közepi kezdete előtt még összehívja a népjóléti bizottságot. A napirenden több ellenzéki képviselő kezdeményezése szerepelhet: az eszközbeszerzés területén feltárt kartellezés, az otthonápolás és a fóti gyermekváros ügye - mondta.

Az ellenzéki képviselőt kérdezték arról, hogyan értékeli a Karácsony Gergely főpolgármester hivatalba lépése óta eltelt száz napot. Korózs Lajos szerint Karácsony Gergely reményen felül teljesít. Nagyon örül annak, hogy olyan ügyeket állított középpontba, mint a lakhatási, vagy a klímaválság - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!