TV műsor

MSZP: van pénz a minimálbér adómentessé tételére

Belföld, 2021.04.16

Időszerűnek tartja az MSZP országgyűlési képviselője a minimálbér adómentessé tételét, amelyre szerinte van is pénz.

Szakács László pénteken az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, javaslatuk 250-300 milliárd forintba kerülne, a kormány azonban ennél sokkal többet vett el az emberek asztaláról.

Ez a pénz megvan, benne volt a koronavírus-járvány elleni védekezési alapban, csak nem az emberekre, hanem a Mátrai Erőműre, a Mathias Corvinus Alapítványra, a Budapest-Belgrád-vasútvonalra vagy az MVM fejlesztéseire költötték - magyarázta.

Megismételte javaslatukat: adómentes lenne a minimálbér, adójóváírás révén 15 százalékkal többet kereshetnének azok, akik minimálbérre vannak bejelentve. Hozzátette: 443 ezer ember vihetne így haza 25 ezer forinttal többet.

Közölte, javaslatuk érintené azt a több mint 400 ezer embert is, aki szakmunkás minimálbért kap, ők 145 ezer forint helyett 165 ezer forintot kapnának kézhez.

Szakács László azt mondta, összesen 2,3 millió ember kapna több pénzt az adójóváírással a mediánbér összegéig, 321 ezer forintig.

Közölte, azt az igazságtalanságot akarják helyre tenni, hogy az is 15 százalékos személyi jövedelemadót fizet, aki minimálbért keres, és az oligarchák, Mészáros Lőrinc és Garancsi István is, akik tavaly is százmilliárddal növelték a vagyonukat.

Elmondta, a világjárvány rávilágított arra, sokkal jobban kell segíteni azokon, akik keveset keresnek.

Hozzátette: most a legidőszerűbb ez a javaslat, hiszen a világjárvány egy éve alatt százezrek veszítették el munkahelyüket, vagy jövedelmük nagy részét és a Fidesz-kormány nem segített rajtuk. Nem hosszabbították meg az álláskeresési támogatás időtartamát, nem adtak megfelelő bértámogatást - mondta.

Szakács László azt mondta, javaslatukat hamarosan leteszik az asztalra, azt követően pedig ki fog derülni, hogy a fideszesek továbbra is a multinacionális nagytőke és a munkaadók, vagy a munkavállalók mellé állnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!