MSZP: vissza kell állítani az egészségbiztosítási felügyeletet

Belföld, 2020.02.21

A 2010 után megszüntetett egészségbiztosítási felügyelet visszaállítását szorgalmazta az MSZP országgyűlési képviselője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek, mert szerinte jelenleg nem biztosított a betegek jogainak védelme. A javaslatban azt kezdeményezi, hogy a kormány hozza meg a szükséges intézkedéseket.

Emlékeztetett arra, hogy a felügyelet vizsgálta ki a betegeket ért jogsértéseket, emellett nyilvánosságra hozta a várólistákat, a kórházak minőségi mutatóit, elemzéseket készített.

Bangóné Borbély Ildikó megjegyezte, az ombudsman 2012-es vizsgálata is megállapította, hogy a felügyelet megszüntetésével Magyarországon nem lehet többé a betegjogok védelméről beszélni.

Bangóné Borbély Ildikó emellett úgy értékelt, hogy ma Magyarországon nem biztosított az emberek azon joga sem, hogy megfelelő egészségügyi ellátáshoz jussanak.

Az MSZP-ből a DK-ba távozó két polgármesterre vonatkozó kérdéseket a képviselő azzal hárította, hogy Tóth Bertalan pártelnök délutáni szegedi sajtótájékoztatóján szó lesz a témáról.

Egy másik kérdésre azt mondta, 2022-ben ellenzéki összefogásra van szükség a nemzeti együttműködés rendszerének leváltásához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!