Negyvenhárom új MAN/NEOPLAN buszt adtak át a Volánnak

Belföld, 2019.07.04

Negyvenhárom darab új MAN/NEOPLAN Tourliner autóbuszt adtak át csütörtökön Budapesten a Volánbusz Népliget autóbusz-pályaudvaron, az új távolsági járművek a Középkelet-magyarországi, a Középnyugat-magyarországi, a Dél-dunántúli és a Dél-alföldi Közlekedési Központokhoz kerülnek - közölte a Volánbusz és a Man buszgyártó cég közös közleményben az MTI-vel.

A Volánbusz az MTI érdeklődésére közölte, hogy a 43 új autóbusz nagyságrendileg 3,2 milliárd forintba került.

Az új, kéttengelyes szóló, távolsági autóbuszok légkondicionáltak, Wifi szolgáltatással, USB-töltőpontokkal és 230 voltos aljzatokkal felszereltek. A járművekben 49 - biztonsági övvel és kényelmes lábtérrel ellátott - ülést helyeztek el. A buszok EURO-VI környezetvédelmi osztályba sorolt dízelmotorral, továbbá nemzetközi és emelt sebességű vizsgával
(TEMPO 100) rendelkeznek - írják a közleményben.

A tájékoztatás szerint az átadáson Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. és a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója, a regionális autóbusz közlekedési központok igazgatóságának elnöke beszédében hangsúlyozta: a közösségi közlekedési szolgáltatók számára a siker záloga a folyamatos fejlődés, az újabb igények minél szélesebb körű kielégítése, mert csak így maradhatnak versenyben az egyéni közlekedéssel szemben, és így készülhetnek fel a liberalizációra.

Hoyos György a Man Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. cégvezetője arról beszélt, hogy a környezettudatosság, a fenntarthatóság és a gazdaságosság az az értékrend, amely meghatározza az Man céget és az általuk gyártott járművek technológiai innovációját.

Korábban az MTI megírta, hogy az idén újabb 68 korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya, a Volán Buszpark Kft. beszerzésének eredményeképpen tavasszal 25 Kravtex Credo autóbusz, nyáron pedig 43 Man/Neoplan gyártmányú jármű áll forgalomba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!