Nem vesznek részt az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében beterjesztett javaslatok szavazásán az LMP képviselői

Belföld, 2022.10.04

Nem vesznek részt az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében beterjesztett javaslatok  parlamenti szavazásán az LMP képviselői - jelentette be a keddi döntéshozatal előtt tartott, interneten is közvetített sajtótájékoztatóján Gál József, a párt szóvivője.

A konkrét javaslatokról nem érdemes sok szót ejtenünk, hiszen olyan előterjesztésekről beszélünk, amelyeknek már a címében is egyértelműsíti a kormány, hogy csak és kizárólag azért hozzák meg őket, hogy eleget tegyenek az uniós pénzosztási feltételeknek - fogalmazott.

Az LMP szóvivője hangsúlyozta, a kérdés nem az, hogy járnak-e ezek a források Magyarországnak, hanem az, miként akadályozható meg, hogy a Fidesz gazdaságpolitikájának eredményeként "ezek a pénzek ne vándoroljanak vissza később a centrumországokba a francia vagy a német nagytőkén keresztül".

Az Európai Unió történetének legnagyobb gazdaságélénkítési csomagjaként említve a forrásokat, Gál József kijelentette: gazdaságot élénkíteni csak zöld fordulattal lehet, mégsem látják a kormányzati előterjesztések között a szélenergia elterjedésének elősegítését, a napelemekre kivetett termékdíj eltörlését, vagy egy nagyszabású épületenergetikai programot.

Az LMP szóvivője azt követelte, hogy erre a három célra fordítsák inkább a Vodafone magyarországi cégének felvásárlására szánt összeget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!