Nézze át velünk Botka László, Joób Márton és Tápai Péter vagyonnyilatkozatát!

Belföld, 2021.02.02

Hétfőtől nyilvánosak a szegedi önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai, így érdemes belőlük csemegézni. Mi három olyan közszereplőt választottunk, akikre beosztásuk vagy az elmúlt hónapok eseményei miatt különösen figyeltek városi a polgárok.

Papírok
Négy ingatlannal rendelkezik Botka László az idei vagyonnyilatkozata szerint, ebből kettő Szegeden, egy Budapesten, egy pedig Mátraalmáson van. Megemlíti nagy értékű karóráját is, melyet a sajtó főként miniszterelnök-jelöltsége idején kapott fel, és feltünteti a dokumentumban azt is, hogy 2013-ban kapta azt a 40. születésnapjára. Sem banknak, sem az adóhatóságnak sem magánszemélynek nem tartozik. A gazdasági érdekeltségekre vonatkozó részeket áthúzta, ami azt jelenti, hogy egyetlen cégben sem tulajdonos vagy tisztségviselő.

Az előzetes letartóztatásból a múlt héten kiengedett Joób Márton vagyonnyilatkozatában két ingatlan szerepel, az egyik ház 276, a másik 107 négyzetméteres. Gépjármű nincs a nevén, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 9 millió 560 ezer forint. Van pénzintézettel és magánszeméllyel szemben fennálló tartozása is, összesen valamivel több mint 20 millió forint. Továbbra is betölt három gazdasági társaságban vezetői szerepet.

A pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottság elnökeként tevékenykedő Tápai Péter fideszes képviselő vagyonnyilatkozatába is érdemes beleolvasni. Két szegedi ingatlanban tulajdonos, van egy Audi 4A 1,9 TDI-je és egy vitorláshajója. Nyugdíjkasszás és fundamentás és takarékbetétes megtakarításai révén igen előrelátónak tűnik a képviselő, viszont van közel két és fél millió forintos tartozása is. Ezek mellett két gazdasági társaságban érdekelt, ugyanakkor jövedelme származik bizottsági elnöki és felügyelőbizottsági tagságából is. Aki további részletekre kíváncsi, az alábbi linkre kattintva elolvashatja a többi vagyonnyilatkozatot is:

(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!