Novák Katalin: továbblépünk a családbarát Magyarország felé vezető úton

Belföld, 2019.03.19

A családvédelmi akcióterv a következő lépés a családbarát Magyarország felé vezető úton - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedd este telefonon az MTI-nek.

Novák Katalin az akciótervről folytatott hét és fél órás "élénk, érdemi" parlamenti vitáról szólva kedvezőnek nevezte, hogy "legalább szóban" az ellenzéki pártok is támogatásukról biztosították a célokat. Az ellenzékből csupán egy frakció - a Párbeszéd - nem képviseltette magát, és sok kormánypárti képviselő szólalt fel - jegyezte meg.

Hozzátette, meglátják, mi lesz a szavazásnál, hiszen az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy a családokat támogató intézkedéseket nem szavazta meg az ellenzék.

Novák Katalin kiemelte: vannak elvi nézetkülönbségeik az ellenzéki pártokkal. Ezek közé sorolta, hogy a kormányzat a munkával kötötte össze a családtámogatásokat, nem a szociálpolitika részének tekinti. Meglátásuk szerint nem kizárólag a szegényeknek járnak a családtámogatások, hanem minden olyan családnak, ahol "felelős módon vállalnak és nevelnek gyermeket", annyit adnak, amennyire lehetőség van, és a magyar gyermekekben látják a magyar jövőt. Elutasítják azt a nézetet, amely szerint a bevándorlás orvosolná a demográfiai problémákat - emelte ki a kormányzat álláspontját.

Arra hívta fel a figyelmet: az, hogy van lehetőség továbblépni a családok védelmében, elsősorban a magyar emberek szorgalmának köszönhető. Ez tette lehetővé újabb segítő intézkedések bevezetését a gyermekvállalás előtt álló fiataloknak és a már gyermeket nevelő családoknak.

A családvédelmi akciótervről szólva azt szorgalmazta: ne vegyék el azok jó érzését, akik tudnak örülni a bővülő lehetőségeknek. Hozzátette, ne rontsa ezt el senki úgy, hogy "demagóg, valótlan" állításokkal illet olyan intézkedéseket, amelyek még életbe sem léptek.

A miniszterelnök által február 10-én bejelentett hét pontból négy július elsején lép hatályba, a mostani törvényjavaslat ezekkel foglalkozott. Kettőről az őszi ülésszakban dönthetnek, a bölcsődeépítés pedig nem igényel törvénymódosítást - ismertette.

A törvényjavaslatban szerepel a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási programja, valamint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) két bővítése; a szükséges szabályokat rendeletek tartalmazzák, a kereteket pedig törvényi szinten határozzák meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!