Novemberben folytatódnak a Semmelweis-egészségnapok rendezvényei

Belföld, 2019.10.14

Háztartási balesetekre, a hozzátartozók gyors egészségügyi ellátására, de akár életmentésre, vészhelyzetek elhárítására is felkészülhetnek az érdeklődők a Semmelweis-egészségnapok következő, novemberi rendezvényén.

A Semmelweis Egyetem (SE) hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a november 9-ei rendezvényen a látogatók megtudhatják például, hogy miként lehet felismerni az allergia legsúlyosabb formáját, az anafilaxiát, amely életveszélyt, akár halált is okozhat, és ilyen esetben mi a teendő a mentők megérkezéséig. Interaktív program keretében ismerkedhetnek meg a sebkezeléssel, a ficam, a törések akut ellátásával. A gyerekek azt is gyakorolhatják, miként lehet értesíteni a mentőket, mikor, hogyan és kitől tudnak segítséget kérni.

Az eseményen lesz újraélesztés-tanfolyam, a látogatók elsajátíthatják az életmentés technikáját és a defibrillátor használatát, megtudhatják, mi a sürgősségi osztályok szerepe, feladata, és mikor kell ezt az ellátási formát választani.

Előadás keretében lesz szó a gyermekkori vészhelyzetekről. A szakemberek elmagyarázzak, mely tünetek utalnak komoly betegségekre és melyek miatt nem érdemes aggódni. A témához kapcsolódóan, de külön előadáson beszélnek majd a friss szülők egyik leggyakoribb félelméről, a gyermekkori hasfájásról - ismertették.

A 250. születésnapját ünneplő egyetem tíz hónapon át tartó ingyenes, szűrésekkel és betegedukációs programokkal tarkított programsorozatot indított, a rendezvényeken szeptember és 2020 júniusa között havonta egyszer vehetnek részt az érdeklődők.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, ezt a semmelweis.hu/250 oldalon, a "Semmelweis Egészség Napok" fülre kattintva lehet megtenni hétfőtől, ott a részletes program is olvasható.

Az egészségnapok novemberi rendezvényének a SE I. számú Gyermekgyógyászati Klinika Bókay utcai épülete ad otthont.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!