OGY - Egyben szavaznak az ellenzéki napirend-módosító javaslatokról

Belföld, 2018.12.10

Az Országgyűlés hétfőn egyetlen döntéssel határoz arról a több mint 2900 napirend-módosító javaslatról, amelyek benyújtásával ellenzéki frakciók obstrukciót terveztek a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes törvényjavaslat miatt.    

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságában kormánypárti többségnek szavazataival Kövér László házelnök kérésére a parlamenti ülés kezdete előtt eseti állásfoglalást fogadtak el az ügyben.

A bizottság megállapította, hogy az MSZP, a Párbeszéd és DK benyújtott módosítási javaslatai sem önmagukban, sem együttesen nem alkalmasak arra, hogy támogatásuk esetén meghatározzák az ülés napirendjén szereplő napirendi pontok tárgyalási sorrendjét.

Az eseti állásfoglalás idézi az Alkotmánybíróság obstrukcióról szóló megállapításait és az országgyűlési törvény rendelkezéseit is, miszerint a házelnök jogosult arra, hogy a plenáris ülés szavazásainak előkészítése körében gondoskodjon arról, hogy a parlament alkotmányos funkcióit hatékonyan teljesíteni tudja.

Ezért a testület azt javasolta, hogy a kérdéses 2925 javaslatról az Országgyűlés egyetlen döntéssel határozzon.

Az ülésen az MSZP és a DK képviselői is elfogadhatatlannak és törvénytelennek nevezték a döntést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!