OGY - Fidesz: a kormánypártok nem vesznek részt a rendkívüli parlamenti ülésen

Belföld, 2018.12.28

A kormánypártok nem kívánnak részt venni "az ellenzék képmutató színjátékában", ezért nem lesznek ott az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP, valamint független képviselők kezdeményezésére január 3-ára összehívták a rendkívüli parlamenti ülésnapot, amelyen az elmúlt időszakban szerintük történt jogsértésekkel foglalkoznának.

A Fidesz-frakció közleményében úgy fogalmazott: rendkívül képmutató, hogy miután az ellenzéki pártok "meg akarták akadályozni" az Országgyűlés legutóbbi ülését, és ellenzéki politikusok "a Soros-aktivistákkal együtt előre megtervezett erőszakos akciókban, közintézmények elfoglalásban vettek részt", most erről rendkívüli ülést kezdeményeznek.

Szerintük ebből is látszik, hogy "nem a magyar emberek, hanem csak a balhé és a hatalom érdekli őket". Azt írták az ellenzékre utalva: "az MTVA-székháznál is színészkedtek és most is színészkednek", ebben viszont nem vesznek részt a kormánypártok.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!