OGY - Jövő héten kezdi tárgyalni a 2020-as költségvetést a parlament

Belföld, 2019.06.13

Az Országgyűlés jövő heti ülésén, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatja a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát.

A házelnök - parlament honlapján elérhető - napirendi indítványa alapján az ülés a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor kezdődik, amit az interpellációs blokk követ.

A parlament kedden dönthet 2020 nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról, majd a kabinet jövő évi adócsomagjáról tart általános vitát.

A 2020-as büdzsé tárgyalása szerdán kezdődik a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével, amit az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökeinek felszólalásai követnek 30-30 perces időkeretben. A kormánypárti és ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre szerdától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról. A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte, jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.

A tárcavezető javaslatában 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra történő mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval számol.

A kormány 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített az állam működését tekintve.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!