OGY - Kocsis Máté: az elért eredmények megvédéséhez a pártoknak és a frakcióknak is hozzá kell járulniuk

Belföld, 2022.06.28

Az ország elért eredményeinek megvédésében részt kell vennie mindenkinek, aki csak tud, így a pártoknak és a frakcióknak is - indokolta az országgyűlési törvény, valamint a házszabály módosítását az egyik előterjesztő, a Fidesz frakcióvezetője kedden a parlamentben.

Kocsis Máté az előterjesztések együttes általános vitájában azt mondta: 3 milliárd forintot vonnának el a baloldali pártoktól és 2 milliárd forintot a jobboldali pártoktól. Ha a jelenlegi szabályok nem változnának, akkor ennyivel kerülnének többe a pártok - tette hozzá.

Ismertetése szerint valamennyi parlamenti frakció működési kerete csökken és a támogatások számítási módja is jobban tükrözi majd a választáson való részvétel formáját. Kifejtette: a frakciónak ezentúl nem járna külön támogatás, csak a közös lista kapna támogatását.

Szerinte így a választók akarata is jobban érvényesül, mivel az a közös lista mandátumszerzésére és nem az egyes frakció létrejöttére irányult.

Egy másik előterjesztő, Hargitai János (KDNP) azt mondta, céljuk tovább erősíteni az uniós integrációt a vagyonnyilatkozattételi szabályok egységesítésével. Az új nyilatkozatban a képviselőknek a jövedelmükről és az érdekeltségeikről kell számot adniuk, míg a vagyonukról nem - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!