OGY - Krónika 1. rész (napirend előtt: házelnöki bírálat, bérlakások, egészségügy)

Belföld, 2021.05.26

A házelnök bírálatáról, az önkormányzati bérlakásrendszerről, az egészségügy helyzetéről és a járványkezelésről is szó volt a napirend előtti felszólalások során, az Országgyűlés szerdai ülésén.



Párbeszéd: miért nem bírálható a házelnök?


Mellár Tamás (Párbeszéd) Jakab Péter (Jobbik) keddi napirend előtti felszólalását elevenítette fel, aki a házelnököt bírálta, amiért korábban elvette tőle a szót. Mellár Tamás emlékeztetett: Kövér László ismét elvette a szót a Jobbik elnökétől.

Kijelentette: ha a kormányoldal fenntartja, hogy a házelnök nem bírálható, akkor Kövér László "hatalma vagy Istentől való", tevékenysége ezért nem lehet kritika tárgya, vagy az Országgyűlésben nem érvényesül a demokrácia.

Azt kérdezte: mit kíván tenni a Fidesz, hogy "megfékezze az elszabadult hajóágyúként viselkedő házelnököt?".

Felszólalása után Jakab István levezető elnök kijelentette: a képviselő azt a szabályt kritizálta, amelyet a Ház fogadott el.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága mindenkit megillet, de a felszólalás szabályait be kell tartani. A 199 képviselő döntő többségének ez nem okoz gondot - jegyezte meg.

Szerinte a baloldalon divatos elhallgattatni a másképp gondolkodókat. Felidézte: tizenöt éves az őszödi beszéd, amelyből kiderült: hazudtak, majd a véleménynyilvánítás ellen lovasrohamos vezényeltek.

Azt is felelevenítette, hogy Mellár Tamás korábban még elutasította az együttműködést, a többi között, a szocialistákkal.


LMP: fontos az önkormányzati bérlakásrendszer


Csárdi Antal (LMP) a Budavári Önkormányzat és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közötti peres eljáráson keresztül mutatott rá: nagy szükség van arra, hogy az önkormányzatok szociális bérlakásokkal segítsék a rászorulókat.

Ismertette: egy bírósági döntés az MTA-nak juttatott nyolc lakást a várban, amelyek egy részét azonban az önkormányzat már kiadta családoknak. Az akadémia piaci szintre emelné a bérleti díjat, így az ott lakóknak tizenöt-húszszorosára is növekedhet a költsége.
Bírálta azt a fideszes javaslatot, amely szerinte megpróbálja szétverni az önkormányzati bérlakásrendszert, és annak visszavonását szorgalmazta.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára kijelentette: a javaslatot még nem tárgyalta a Ház, ezért szerinte túlzók a bírálatok. "Várjuk meg a módosító javaslatokat, és azt, hogy ebből mit fog a kormány támogatni, várjuk meg, mit fogad el az Országgyűlés" - szorgalmazta.

Elmondta: a kormány célja, hogy minden magyar család lehetőség szerint saját otthonhoz jusson. Ennek támogatásával hosszú távú stabil lakhatásuk biztosítható - hangsúlyozta. Sorolta az eddigi intézkedéseket, amelyek ezt célozták, például a devizahitelek kivezetését.


DK: a kormány hazudott az egészségügyi szabályozásról


Arató Gergely (DK) azt mondta: a kormány hazudott, amikor azt ígérte, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony részletszabályait a kamarával együttműködve dolgozza ki. Bírálta, hogy a járvány alatt próbáltak "még egy bőrt lehúzni az egészségügyi dolgozókról".

Ez nemcsak az egészségügyi dolgozókról szól - hangsúlyozta, rámutatva: négyezer dolgozó elvesztése jelentősen csökkentette azon betegek számát, akik megfelelő ellátást kaptak a kórházakban, emberéletek ezreibe kerülhetett.

Kijelentette: a kormánynak el kell számolnia azzal, miért Magyarországon halt meg a legtöbb ember a koronavírus-járványban lakosságarányosan.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy felelt: az egészségügyi döntések az orvosi kamara javaslatain alapulnak, a hálapénz kivezetése vagy az orvosbérek emelése is az ő javaslatukra történt. Az ápolók bére is több lépcsőben emelkedik - tette hozzá.

"Ön megszavazta az új jogállási törvényt" - idézte fel, hozzátéve: most ezt a jogszabályt kritizálja a képviselő. Szerinte 1700 milliárd forinttal költ most többet a kormány egészségügyre, mint a baloldali kormányok idején. "Önök elvettek, ez a kormány adott" - fogalmazott.

Szólt az őszödi beszéd évfordulója kapcsán arról: a szocialisták tovább vitték azt a gyakorlatot, hogy a legnagyobb dolgokban is képesek hazudni saját népüknek. "Most másként hazudnak (.), de tudjuk, hogy ugyanazok az arcok akarnak visszajönni" - mutatott rá.


MSZP: miért nem válaszolnak az egészségügyet érintő kérdésekre?


Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) szerint az államtitkároknak, kormánytagoknak az Országgyűlésben kötelességük lenne válaszolni a feltett kérdésre, ezt szerinte mégsem teszik meg, különösen az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekre nem válaszolnak.

Bírálta azt, ahogyan a kormánytagok a járványkezelésről nyilatkoznak. Szólt az emberi erőforrások miniszterének kijelentéséről, miszerint minden intézkedést helyesen hoztak meg, majd hozzátette: a miniszter tárcája éppen most vesztett pert, mert nem adta ki a dokumentumot arról, mi alapján ürítették ki a kórházakat.

A legelhibázottabb döntésnek azt nevezte, hogy a kabinet háromszáz milliárd forintot költött lélegeztetőgépekre.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára azt felelte: az elmúlt bő egy évben az operatív törzs tagjai szinte minden nap elmondták a legfrissebb információkat. Ezt a bizalom építése céljából is tették, és szerinte éppen a tájékoztatáson alapuló bizalom eredménye, hogy az ország ilyen eredményes az átoltottságban.

Bár az ellenzék hibának tartotta a kórházi ágyak felkészítését a járványra, később azonban "ugyanilyen hangerővel közölték, miért nincs több kórház ágy".

A legfelháborítóbbnak azt a megjegyzést nevezte, miszerint hibás döntés lett volna a lélegeztetőgépek beszerzését. Kijelentette: Magyarország jól tette, hogy túlbiztosította magát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!