OGY - Krónika 1. rész (zárszámadás)

Belföld, 2022.11.23

A Magyarország 2021-es költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat megvitatásával kezdte meg munkáját az Országgyűlés szerdán.



Kormány: a gazdaság sikeresen újraindult a járvány után


Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára expozéjában elmondta: a koronavírus-járvány kitörése jelentős kihívások elé állította világszerte az országokat 2020 után és 2021-ben is. A járvány negatív hatásai globálisan és hazánkban is felülírták a korábbi gazdasági kilátásokat - emlékeztetett.

Kiemelte: a magyar gazdaság esetében a járvány berobbanását megelőző időszakban a növekedés üteme felülmúlta a régiós versenytársakét, és meghaladta az Európai Unió átlagát is. 2021-ben az uniós tagállamok gazdaságai átlagosan 5,4 százalékkal növekedtek, ehhez képest Magyarországon 7,1 százalékkal bővült a GDP, amivel 2021-ben is folytatta az ország a felzárkózást az EU átlagos fejlettségéhez - fejtette ki.

Az államtitkár hangsúlyozta: nagy előnyt jelentett, hogy a járványügyi veszélyhelyzet idején támaszkodhattak a megelőző időszak kiegyensúlyozott növekedésére, az adósságcsökkentés, és a fegyelmezett, támogató költségvetési politika eredményeire. A megelőző évek következetes gazdaságpolitikájának köszönhetően Magyarország erős alapokkal és stabil államháztartással rendelkezett, ami lehetőséget adott a széleskörű gazdaságvédelmi és gazdasági újraindítási programok végigviteléhez - mutatott rá.

Banai Péter Benő kitért arra, hogy a járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása mellett meg kellett őrizni "az elmúlt évek sikeres kormányzati politikájának kiemelt elemeit, a családvédelmet, az otthonteremtést, valamint a munkahelyek védelmét". Ezért a 2021-es költségvetés elfogadása után a kormány további béremelésekről, valamint új, a családokat és a vállalkozásokat segítő programokról döntött - idézte fel.

Úgy vélte, a támogató költségvetési politikának is köszönhetően 2021 végén már látható volt, hogy az újraindítást és a családok helyzetének javítását célzó, a korábban elindított kormányzati programokat megtartó, sőt bővítő intézkedések révén a gazdaság újraindítása sikeresen megvalósul.

Kifejtette: a 2021-es év gazdálkodása két kiemelt pillérre épült.

Az egyik a gazdaságvédelmi alap - majd a módosított költségvetésben gazdaság-újraindítási alap -, amely a gazdaság védelmével és újraindításával kapcsolatos programok folytatására, kiemelt fejlesztésekre, beruházásokra, továbbá a foglalkoztatás elősegítésével kapcsolatos intézkedésekre teremtette meg a szükséges fedezetet.

A költségvetés másik meghatározó pillére - folytatta az államtitkár - az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap volt, amely magába foglalta a járvány elleni védekezéshez, illetve az egészségügyi ellátórendszer működtetéséhez szükséges forrásokat.

Banai Péter Benő kiemelte: a korábbi évek költségvetési és pénzügyi, gazdasági eredményei biztos alapot teremtettek a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítésére, mindez lehetővé tette a magyar gazdaság sikeres újraindítását és a tavalyi évben elért rekordméretű növekedést. A lendület a háború és a szankciók negatív hatásai mellett idén is folytatódott mind a gazdasági növekedés, mind pedig a munkaerőpiac stabilitásának megőrzése terén - mondta.

Közölte: a gazdasági kihívásokra adott válaszként a kormány a családok és a vállalkozások védelmét szolgáló intézkedésekkel reagált, árstopokat vezetett be, az Európai Unióban a legalacsonyabb rezsiárakat biztosítja, megvédi a nyugdíjak reálértékét, valamint gyármentő programot indított.

A cél az, hogy Magyarország az EU-átlagnál idén is kedvezőbb teljesítményt érjen el, és csökkenjen a hiány, ezért olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely megőrzi a stabilitást - hangoztatta Banai Péter Benő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!