OGY - Krónika 10. rész (bizottsági jelentések vitái)

Belföld, 2022.12.06

Képviselői hozzászólásokkal zárult az egészségügyi törvény módosításához benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája kedd délután a parlamentben, majd az Állami Számvevőszékkel foglalkozó törvénycsomag vitája következett.



Képviselői hozzászólások


Varga Zoltán (DK) azt emelte ki, hogy a betegek a kórházi ápolási osztályokról a szakápolási központokhoz kerülnek. Ezért az ellátásért majd "vastagon" fizetni kell, de arról hallgatnak, hogy mennyit, ahogy azt sem lehet tudni, hogy hol lesznek ezek a központok - mondta a politikus.

A képviselő kijelentette, hogy már el kellett volna kezdeni a szociális otthonok fejlesztését és rendezni a szociális dolgozók bérét.

Sebők Éva (Momentum) arról beszélt, hogy olyan egészségügyi reformra lenne szükség, amitől megszűnik vagy legalább visszaszorul a "szülészeti erőszak", megszűnik az igény a Pozsonyba és Bécsbe irányuló "meddőségturizmusra", amitől a várólisták rövidülnek és amitől jó egészségügyi dolgozónak lenni. Hozzátette, olyan ellátásra van szükség, ahol a betegségeket komplexen kezelik, a prevenció pedig kiemelt ügy.

A reform ezek közül egyiket sem biztosítja - szögezte le a politikus, aki egyúttal bejelentette, hogy a Momentum nem támogatja az indítványt.

Gy. Németh Erzsébet (DK) hangsúlyozta, semmiféle garanciát nem kaptak arra, hogy az állam meg kívánja oldani az ellenzék által korábban említett aggályokat.

A képviselő megkérdezte, hogy mi lesz a szakrendelőkkel?

Szabadi István (Mi Hazánk) emlékeztetett, hogy pártjuk kéréseit és javaslatait 11 pontban fogalmazták meg.

A törvényjavaslatból hiányzik az olyan kulcsfontosságú kérdések rendezése, mint például a finanszírozás, illetve a köz- és magánellátás viszonya - mondta a politikus.

A Mi Hazánk nem ért egyet a szakrendelők államosításával - szögezte le. Rámutatott, hogy ha a mentősöknek az ügyeletet is el kell látniuk, akkor félő, hogy a leterheltségük miatt nem tudnak kivonulni a sürgős esetekhez.

Komáromi Zoltán (DK) azt mondta, hogy a teljesítményértékelésnek a motiváció növelését kellene szolgálnia, ezért nem járhat az alapbér csökkentésével. Hozzátette, veszélyeztetve látják a lakóhelyközeli ellátást, ha az önkormányzati tulajdonban lévő szakrendelőket a megyei kórházak "bekebelezik".


Kormány: a javaslat a korszerű és hatékonyabb betegellátást szolgálja


Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az elhangzottakra reagálva hangsúlyozta, hogy a javaslat a korszerű és hatékonyabb betegellátást szolgálja. Az indítványnak két fontos szempontja van, a betegbiztonság és a betegérdek - tette hozzá.

Kiemelte, hogy már az előkészítő munka során számos alkalommal konzultáltak a Magyar Orvosi Kamarával. Hozzátette, hogy a MOK javaslatai közül egyet teljes mértékben, egyet pedig részben tudnak támogatni. Két indítványt a jogszabályok, többek között a Munkatörvénykönyve megfelelően rendeznek, két kamarai indítványt pedig nem tud támogatni az előterjesztő - emelte ki.

Az államtitkár bejelentette, hogy a minősítésekre vonatkozó elképzeléseket még ezen a héten el fogja küldeni az orvosi kamarának.

Kitért arra is, hogy első körben legfeljebb 2800 ágyra terjedhetnek ki a változtatások, ez a szakápolási ágyaknak kevesebb, mint a fele.

Nincs még kormánydöntés arról, hogy megtörténik-e a szakrendelők állami tulajdonba vétele - hangsúlyozta.


Számvevőszék


Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szervezetével és működésével, valamint a nemzetiségek jogaival összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslatának vitája során Héjj Dávid (Fidesz) a törvényalkotási bizottság álláspontját ismertetve kiemelte: a változtatás hatékonyabb és megalapozottabb ellenőrzést tesz lehetővé.

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára jelezte: mind a javasaltot, mind a bizottsági módosító indítványokat támogatja a kormány, majd arra kérte a parlamentet, hogy szerdán szavazza meg azokat.

Ritter Imre német nemzetiségi képviselő, az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottsága előadója súlyos szakmai fenntartásaiknak adott hangot, kifogásolva egyebek mellett, hogy előzetesen sem az országos nemzetiségi önkormányzatok szövetségével, sem a bizottsággal nem egyeztették a szöveget, holott a módosítás alapjaiban befolyásolja helyzetüket.



Képviselői hozzászólások


A képviselői hozzászólások sorát nyitó Szabadi István (Mi Hazánk) üdvözölte, hogy a korábbi, "felszínes" ellenőrzések helyett a mélységi vizsgálatokra kívánják helyezni a hangsúlyt a számvevőszék, ahogyan a teljesítményalapú bérezés bevezetését is.

Nyitrai Zsolt (Fidesz) nagy, komoly, független, rendkívül fontos területekkel foglalkozó szervezetként beszélt a számvevőszékről, amely a módosítás után még alaposabb, még mélyebb, még hatékonyabb vizsgálatokat folytathat.

Sebők Éva (Momentum) a számvevőszék függetlenségét kétségbe vonva kijelentette, "az ÁSZ 2010 óta politikai célokra van használva" és "a kormány bunkósbotjaként" működik.

Vejkey Imre (KDNP) szerint a számvevőszék "mindig a törvények alapján jár el", és ez így lesz a jövőben is, Nyitrai Zsolt pedig arra kérte a Momentum politikusát, adjon számot a "dollárbaloldal" finanszírozásáról, mert az súlyos politikai és büntetőjogi kérdéseket vet fel.

A vita lezárása után az előterjesztő nevében Bánki Erik (Fidesz) hangsúlyozta: a lehető legdemokratikusabb megoldás, hogy a parlament kétharmados többséggel választja meg az ÁSZ elnökét, a jelenlegi vezető személye pedig garancia arra, hogy szakmai megfontolások mentén, tiszta és átlátható módon működik a szervezet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!