OGY - Krónika 10. rész (közérdekű beruházások)

Belföld, 2020.02.25

Az ellenzéki pártok egyöntetűen bírálták a közérdekű cél megvalósítását szolgáló beruházásokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés kedd délutáni ülésén.



DK: közbeszerzést sem kell majd minden esetben kiírni


Hajdu László (DK) felszólalásában feltűnőnek nevezte, hogy október 13-a óta "divatba jött" az önkormányzatok szabályozása.

A törvényjavaslatról beszélve hangsúlyozta, hogy a feladatfinanszírozásnak van egy "másik lába" is, ugyanis az önkormányzatoknak van bevételi kötelezettségük.

A jogszabály nemcsak az ingyenességről beszél, de felveti annak a lehetőségét, hogy egyes beruházásokhoz ne kelljen közbeszerzést kiírni - emelte ki.


LMP: a jogszabály hazugságra épül


Csárdi Antal (LMP) úgy fogalmazott: a jogszabály szégyenteljes, mert hazugságra épül, a benyújtók pedig az önkormányzatokat és azokon keresztül az állampolgárokat kívánják megkárosítani.

Az indoklásban hivatkozott református kollégium felújítása nem kiemelt kormányzati beruházás, ezért a törvény az elfogadása után sem vonatkozik majd rá - hangsúlyozta. A törvényjavaslat célja az, hogy forint milliárdokat takarítson meg a "NER házi kivitelezőinek" - tette hozzá.


Egyeztetést kért a Párbeszéd


Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) arra kérte a fideszes képviselőket, hogy az önkormányzatokkal kapcsolatos javaslatokról egyeztessenek az ellenzéki pártokkal is.

A képviselő, aki szerint a törvénnyel az önkormányzatoktól elveszik a pénzt és azt fideszes vállalkozóknak adják át, álságosnak nevezte az indítványban található indoklást.


Államtitkár: aránytalanságot számol fel a javaslat


Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára azzal indokolta a tárgyalt javaslatot, hogy teljesen aránytalan az államilag finanszírozott, kiemelten közcélú beruházásoknál az önkormányzatok költsége és a kivetett közterület-használati díj.

Azt hangsúlyozta: gyakorlatilag a kezdetektől jelen vannak a finanszírozás problémái a hazai önkormányzati rendszerben, aminek oka az volt, hogy a törvényben rögzített feladatokhoz kivéreztetésre játszó finanszírozás társult.

Megjegyezte: az így fellépő adósságot 1300 milliárd forintból konszolidálta 2010 után a kormányzat, az adósságfék és a feladatfinanszírozás eredményeként pedig mára "a magyar önkormányzati rendszer, köszöni szépen, működik".

Az államtitkár szerint amint napirendre kerül egy, az önkormányzatok finanszírozását érintő javaslat, ellenzéki oldalon azonnal beindul az ellehetetlenüléssel riogató hisztériakeltés.


Jobbik: vonják vissza a javaslatot!


Z. Kárpát Dániel (Jobbik) elképesztőnek nevezte, hogy nem az szerepel az indítványban, amiről a kormánypárti képviselők beszélnek, hiszen nem egy leégett kollégium ügyéről, hanem egy általános javaslatról van szó.

Ez teljesen gyomorforgató, visszataszító - mondta, hozzátéve, elfogadható megoldás volna, ha e "trójai faló" visszavonása után átdolgoznák és ismét a törvényhozás elé hoznák a tervezetet, akár egyedi döntésként.

Szerinte ezzel a megoldással egyértelműen a "kormányközeli" építőipari cégek "kifutófiújává" válna a kormányoldal.


Fidesz: az önkormányzat megsarcolta a beruházást


Böröcz László (Fidesz) azt mondta, nem tud példát felhozni arra, hogy a kiemelt státuszt kapott beruházások esetében az önkormányzatok beszedték volna a közterület-használati díjat.

Amíg fideszes többségű volt a ferencvárosi önkormányzat, addig el akarták engedni a kollégium felújításának közterület-használati díját - emelte ki. A jelenlegi önkormányzat megváltoztatta a korábbi kerületi vezetés álláspontját és ezzel megsarcolta a beruházást - jelentette ki.

Frakciótársa, Kovács Zoltán azt hangoztatta: egyetlen ferencvárosi ügy miatt került a parlament elé ez a javaslat, mivel azt nem tudta megoldani az ellenzéki kerületvezetés.


Jobbik: miért nem taxatív a javaslat?


Balczó Zoltán (Jobbik) azt firtatta, hogy miért nem tartalmaz tételes felsorolást a tervezet arról, milyen esetben ad felmentést a közterület-használati díj megfizetése alól a kormány.

Hangsúlyozta: azzal van problémája, hogy a kormány ügyről ügyre döntheti el, mikor ad és mikor nem ad felmentést a díjfizetés alól.

Frakciótársa, Z. Kárpát Dániel azt kérdezte: mi a garancia arra, hogy az így megtakarított összeget nem "nyeli le" a kivitelező cég.



Előterjesztő: biztonsági játék, nem visszaélési lehetőség


Miután az elnöklő Hiller István lezárta az általános vitát, a módosító javaslat egyik beterjesztőjeként felszólaló Böröcz László (Fidesz) azt hangsúlyozta: indítványuk - a vitában felvetettekkel szemben - nem visszaélésre, hanem biztonsági játékra ad módot, hiszen tervezhetőbbé, kiszámíthatóbbá teszi a kiemelten közcélú beruházások esetében a közterület-használati díjat.

Hangsúlyozta: bizonyos feladatokra eleve nehéz kivitelezőt találni - ezen segíthet elfogadása esetén a törvénymódosítás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!