OGY - Krónika 11. rész (egyházak)

Belföld, 2020.04.07

Képviselői felszólalásokkal folytatódott, majd a kormány zárszavával ért véget az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről szóló törvényjavaslat általános vitája kedden az Országgyűlésben.  



KDNP: az államnak és az egyházaknak együtt kell működniük



Szászfalvi László (KDNP) hangsúlyozta: az állam és az egyházak nem szemben állnak egymással, nem is egymás mellett léteznek, hanem együtt kell működniük, és minőségi együttműködésre van szükség a magyar társadalom érdekében.

Közölte: a keresztény egyházak hitéleti, közösségépítő, oktatási, egészségügyi, kulturális, szociális és karitatív tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak az ország fennmaradásához, működéséhez, ezért a KDNP mindig kiemelten támogatta a munkájukat. Fontos, hogy a mostani javaslattal az állami felelősség a szociális szektorban megmarad, de az intézmények minőségi fejlesztése érdekében azok működtetését stabilizálni, erősíteni akarják - mondta.



MSZP: az önkormányzatok részvételét kellene erősíteni ebben a szektorban



Korózs Lajos, az MSZP vezérszónoka azt hangsúlyozta: miután 2010-et követően szinte minden szakellátási tevékenységet elvettek a megyei önkormányzatoktól, most arra volna szükség, hogy a települési önkormányzatok szerepét növeljék az emberek szociális biztonságának garantálásában.

Feltette a kérdést: miért lesz színvonalasabb ez a szolgáltatás a tulajdonátadástól, hozzátéve, az állam eddig is erősíthette volna ezeket a tevékenységeket.

Nagyon nagy értékű ingatlanok vannak ebben a portfolióban - hangsúlyozta, reményének adva hangot, hogy a lépés nem egy későbbi privatizációt alapoz meg.

Korózs Lajos szerint jelenleg követhetetlen, hová lesznek azok tíz- vagy százmilliárdok, amiket egyes egyházak kapnak. Az ellenzéki képviselő azt közölte: frakciója nem támogatja az előterjesztést.



DK: ez az állami vagyon elherdálása, átjátszása



Sebián-Petrovszki László (DK) annak a véleménynek adott hangot: ezen a területen az álamnak kell a legfőbb szereplőnek lennie, az egyházak jelenléte sem szoríthatja ezt háttérbe, hozzátéve, szerinte az előterjesztés éppen ebbe az általuk nem kívánt irányba mutat.

Megalapozatlan, rossz irányba tett rossz lépésnek nevezte az előterjesztést, amelyben "pusztán az ingatanok átjátszásáról van szó".

Azt kérdezte: ha a minőség javítása a cél, ingatlanátadással, vizsgálták-e, hogy miért látta el rosszul eddig az állam e feladatokat, felvetve, nem az-e a törvényjavaslat célja, hogy ne vagy csak nehezen vehesse vissza ezeket az ingatlanokat egy más színezetű kormány.

Szerinte az ingyenes ingatlanátadás az állami vagyon elherdálása, ugyanakkor hiányolta annak meghatározását, mik a jogai az e szociális intézményekben élőknek, illetve azok eltérnek-e bármiben a hasonló, állami fenntartású intézményekben élőkétől.


LMP: az államnak is feladata a szociális ellátásban való részvétel

Ungár Péter (LMP) azt mondta, az államnak is természetes missziója a szociális ellátásban való részvétel, de úgy tűnik, hogy az ellátásnak vannak olyan részterületei, amelyekből fokozatosan vonul ki.

A szociális ellátásra jellemző rettenetes munkaerőhiány nem oldható meg azzal, ha az egyházi intézményeknek pluszforrásokat juttatnak, és újabb ingatlanokat adnak át - jelentette ki. Véleménye szerint az egyházak azért nem üdvözölték még az indítványt, mert ezek általában értékes, de jellemzően rossz állapotban lévő épületek.

A szociális szektornak sok fejlesztésre van szüksége, éppen ezért elengedhetetlen lenne a béremelés, illetve egy, az egészségügyi dolgozókéhoz hasonló egyszeri juttatás - szögezte le. Egyúttal azt is kérte, hogy az állam rendezze az idős hozzátartozójukat ápolók otthongondozási díját.

Kormány: ez nem ingatlanmutyi



A vita lezárása után Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár azt mondta, rengeteg olyan kérdés merült fel az ellenzék részéről, amelyekre a javaslat átolvasása után választ lehet kapni.

Hangsúlyozta, hogy az egyházak és karitatív szervezetek nemcsak Magyarországon, de az egész világon részt vesznek a szociális ellátásban.

Az érintett ingatlanokban ma is szociális ellátást folytatnak az első mellékletben nevesített szervezetek - közölte. Az állam sem vonul ki a területről, a feladatai megmaradnak, például finanszírozóként továbbra is ott van - emelte ki.

Az államtitkár visszautasította azt az állítást, hogy "ingatlanmutyiról" lenne szó, ahogy azt is, hogy a haszonelvűség oltárán feláldozzák az intézményekben ellátottakat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!