OGY - Krónika 11. rész (ügyészségi beszámoló)

Belföld, 2021.02.16

A parlament az ügyészség 2019. évi tevékenységéről szóló beszámoló és az ahhoz fűzött határozati javaslat együttes általános vitájával folytatta munkáját kedden késő este.



Igazságügyi bizottság: törvényes és időszerű működés


Vejkey Imre (KDNP), az országgyűlés igazságügyi bizottságának előadójaként azt hangsúlyozta: az ügyészi szervezet a 2019-es évben is kifejezetten a törvényes keretek között, az időszerűség követelményének is megfelelően végezte munkáját.

Ennek fontosságát hangsúlyozva jelezte: bizottságuk kifejezetten üdvözölte az eljárásgyorsítás 2018-ban bevezetett eszközei alapján tett lépéseket, valamint azt, hogy az ügyészi munka eredményeként is csökkent a regisztrált bűncselekmények száma.

Hozzátette: szinte minden kategóriában csökkenő adatok alapozzák meg a 12 százalékos visszaesést, ami összességében 65 százalékkal kevesebb a 2012-ben kimutatott 472 ezres számnál.

Ez azonban nem jelenti az ügyészség munkájának csökkenését - jegyezte meg, a változások nyomán beállt szignifikáns ügyiratforgalom- emelkedésre hívva fel a figyelmet.

Vejkey Imre közölte: az ügyészség gyors és hatékony munkáját jelzi, hogy emelkedik az előkészítő ülésen lezáruló ügyek aránya.


Fidesz: minden állam alapja a jog



Bajkai István, a Fidesz vezérszónoka azt hangsúlyozta: az ügyészség tevékenysége a 2019-es esztendőben is magas színvonalon tett eleget az össztársadalmi elvárásoknak.

Kiemelte: az ügyészség a lehető legnagyobb gyorsasággal és eredményességgel alkalmazkodott az új büntetőeljárási kódex teremtette környezethez, amely azt szolgálja, hogy egyszerre legyen gyorsabb és hatékonyabb a működés és az elkövetők is megkapják az eljárási garanciákat.

Vejkey Imre kiemelte a legfőbb ügyész több, elvi jelentőségű állásfoglalását, köztük azt, amelyik az emberkereskedelem kiszolgáltatottjának helyzetét az addiginál humánusabban, életszerűbben definiálta, akárcsak azt, hogy számos szakterületi állásfoglalás született, köztük olyan is, amelyik a fiatalkorúak érintettségével folytatott eljárásokban a szabályértelmezésekhez adott iránymutatást.

Hangsúlyozta: az ügyészség ezzel segítette a gyermekek védelmét és egészséges fejlődésük biztosítását.

A legfőbb ügyész tevékenysége nemcsak belföldön, de határon túl is jelentős - emelte ki, az ügyészség nemzetközi tevékenységére és annak fontosságára is felhívva a figyelmet.


Jobbik: Magyarországon rendszerszintű a korrupció



Gyüre Csaba, a Jobbik vezérszónoka szerint Magyarországon rendszerszintű a korrupció, ami a társadalom számos területén érezteti negatív hatásait, például a gazdasági versenyképességben, a lakosság elvándorlásában, valamint az oktatás és az egészségügy helyzetében is.

Kiemelte, Magyarország az uniós korrupciós ranglistán az utolsó helyre került 2020-ban, ami annak is köszönhető, hogy az ügyészség a szőnyeg alá sepri azokat a nagy korrupciós ügyeket, amelyekben a kormányhoz köthető szereplők is vannak.

A Jobbik képviselője kitért arra is, az ellenzéki képviselők hiába tesznek feljelentéseket, az ügyészség rendre visszautasítja azokat. Ezért szükség lenne egy önálló antikorrupciós ügyészség felállítására, amely abban segítené az államot, hogy a közjót és az igazságot szolgálja - tette hozzá Gyüre Csaba.

KDNP: a magyar ügyészség váderedményessége európai szinten is kiemelkedő

Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar ügyészség váderedményessége európai szinten is kiemelkedő.

Kiemelte, a jog jelenti Magyarország és az ügyészség eljárásának alapkövét. Ez a tény szemben azzal, amit Gyüre Csaba korábban elmondott - tette hozzá Vejkey Imre.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta továbbá, hogy az ügyészség 2019-ben is a törvényszerűség és időszerűség követelményei szerint végezte munkáját, teljesítményéhez pedig ezúttal is gratulál.

MSZP: az ügyészség beszámolója nincs összhangban az állampolgárok tapasztalataival

Mesterházy Attila, az MSZP vezérszónoka úgy fogalmazott, aki elolvassa az ügyészség 2019-es beszámolóját úgy láthatja, mintha Magyarországon minden tökéletes lenne, hiszen abban semmilyen hiányosságra nem mutatnak rá.

Ezzel szemben az állampolgárok a mindennapokban azzal találkoznak, hogy "erős politikai beavatkozás történik a magyar gazdaságba" és "figyelemre méltó gazdagodások történnek".

A szocialista politikus szerint a magyar ügyészségnek ezekben az ügyekben lenne feladata, az MSZP pedig éppen ezért támogatja, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez.



DK: az ügyészség csak a kormányzatnak hasznos ügyekkel foglalkozik

Sebián-Petrovszki László, a DK vezérszónoka szerint az ügyészség csak azokban az ügyekben végez igazi nyomozást, amelyek a kormányzat számára hasznosak, míg azokat ejti, amelyek fideszeseket érintenek.

Az ellenzéki politikus kiemelte, az ügyészség a valóságban "mondvacsinált" okokból szüntet meg eljárásokat az olyan ügyekben, ahol az ellenzék tett feljelentést. Példaként említette, hogy a DK hiába tett feljelentést a koronavírus-járvány miatt beszerzett lélegeztetőgépek ügyében, nem történt érdemi nyomozás.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!