OGY - Krónika 12. rész (sporttörvény)

Belföld, 2018.11.13

A sporttörvény módosításáról tárgyaltak a képviselők az Országgyűlésben kedd este. A kormánypártok támogatásukról biztosították a javaslatot, az ellenzék élénken kritizálta azt.



Fidesz: fontos javaslat a sport szempontjából


Simon Róbert, a Fidesz vezérszónoka kiemelte, hogy a regisztrált szabadidő-sportolók állami kedvezmények igénybe vételére válnak jogosulttá. Módosulhat az amatőr sportolók szerződése, és a hivatásos sportolók foglalkoztatási lehetősége is bővül.

A célok közül kiemelte a doppingellenes szabályozás megváltoztatását, és azt, hogy a sportolók a fair play szellemében egyenlő feltételek mellett versenyezhessenek egymással.

A sportrendezvények biztonságát érintően pontosítások, kiegészítések szerepelnek a javaslatban - tette hozzá.



Jobbik: kritikai észrevételek a javaslatról


Szilágyi György, a Jobbik vezérszónoka arról, hogy a módosító javaslat bevezetné a regisztrált szabadidő-sportoló kategóriát, kiemelte: az különbözteti meg a jelenlegi szabályozástól, hogy az érintett önkéntesen regisztrál a nemzeti sportregisztrációs rendszerben, amelyet elavult, használhatatlan rendszernek nevezett.

Szerinte félő, hogy valami van a háttérben. Felvetette, hogy nem a Garancsi István elnökölte természetjáró szövetséget hozzák-e kedvező helyzetbe. Adatkezelési aggályait hangoztatta, és azt mondta: a szervezeti keretek a mostani szabályozás alapján is adottak a szabadidő-sportok támogatásához, az új státusz háttere tisztázatlan.

A versenyengedélyek formai és tartalmi meghatározását a jövőben mi írja elő? - tette fel a kérdést.

Arról, hogy a sportszövetség jogosult lenne a sportoló képmásának használatára, azt mondta: a módosítás ellentétes a jelenlegi Ptk. szabályozással, nem elfogadható.

A sportakadémia bevezetéséről azt mondta: keveredne az amatőr és a profi sport, az állami és az üzleti szerepvállalás. A kormány a számára kedves sportágaknak és személyeknek ellenőrizetlenül juttathatna forrásokat - vélte.

Arra is kíváncsi volt, hogy ha Budapest Európa sportfővárosa lesz, várható-e még további sporttörvény-módosítás.


KDNP: igen a javaslatra


Földi László, a KDNP vezérszónoka kiemelte azokat a fejlesztéseket, amelyek az elmúlt években megvalósultak, és a jövőben várhatóak, hogy még több európai szintű, illetve világversenyt tudjanak Magyarországon rendezni.

Ugrásszerűen megnőtt a sportoló fiatalok száma, nemcsak a csapatsportágakban, hanem egyéb sportágakban is. Az a kormányzati cél, hogy a magyar sportoló nemzetté váljon, egyre inkább megvalósul - vélte, hozzátéve: az ehhez vezető út jó.

A KDNP-s politikus kulcskérdésnek nevezte, hogy a kormány sikerágazatként tekint a sportra.

Ha a fiatalok egyre többen használják a létesítményeket, sokkal egészségesebbek lesznek, ami hosszú távon befolyásolja a gazdaságot is - jegyezte meg.



MSZP: meglepő a javaslat iránya és terjedelme


Varga László, az MSZP vezérszónoka felidézte, hogy két éve fogadták el a sporttörvény átfogó módosítását.

Ennek fényében a javaslat iránya és terjedelme meglepő - jegyezte meg.

A sporttörvényt nagyon sokat módosította az Országgyűlés, minden volt már, és annak az ellenkezője is - mondta az ellenzéki politikus

Kitért arra, hogy a két évvel ezelőtti módosítás lefejezte a Magyar Olimpiai Bizottságot, és gyökeresen más irányt vett azóta a hazai sportélet.

Az, hogy nagy költségvetési forrásokat fordítanak a területre, nem kegy, hanem hatalmas felelősség, hogy olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyekre valóban igény van, és mindenki számára elérhetővé tegyék a létesítmények használatát - tette hozzá.

Több tornateremre, és kevesebb élettel meg nem töltött luxusberuházásra van szükség - jegyezte meg.

A regisztrált szabadidő-sportoló kategóriával összefüggésben szintén felvetette, hogy Garancsi Istvánnak van-e hozzá köze. Úgy fogalmazott: meglátják, mi sül ki ebből, nem világos, mi szükség van rá.

Szerinte a támogatások odaítélésekor a nézőszámra is tekintettel kellene lenni.

A kormány által épített létesítmények jelentős részére valódi társadalmi igény nem volt, azok nem telnek meg - mondta Varga László.

A sportrendezvények biztonságára vonatkozó javaslatról rengeteget tárgyaltak, a problémákat sikerült megoldani, nem nagyon járnak az emberek ilyen rendezvényekre, így biztonsági problémák sincsenek - vélte.


DK: több pénzt kellene a tömegsportra fordítani


Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció vezérszónoka kiemelte: nagyon sok pénz áramlott a sportra, de nem mindenki gondolj, hogy ezt a pénzt a sportra kellett volna fordítani. Példaként hozta a tenisz- és az ökölvívó-szövetséget.

Ugye nem építenek 20 ezres kézilabda-csarnokot? - tette fel a kérdést. Szerinte ez elképesztő pazarlás lenne egy olyan országban, ahol kórházi fertőzésekben nagyon sokan halnak meg egy évente.

A tömegsport támogatására több pénzt kellene fordítani. Még több gyermeket kellene a sportolásba bevonni - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy "sok a luxusberuházás", és a stadionokba a közönség nehezen jut be a regisztrációk miatt.

Fontos lenne a tao-pénzek átláthatósága is, sokakat zavar, hogy a támogatást sportlétesítmények fenntartására is lehet majd fordítani - jegyezte meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!