OGY - Krónika 15. rész (jogharmonizációs csomag)

Belföld, 2019.11.20

Közlekedési tárgyú jogharmonizációs csomag tárgyalásával folytatta munkáját szerda este az országgyűlés.



Fidesz: fontos jogharmonizációs módosítás


Fontos jogharmonizációs módosításként említette a csomagot Bányai Gábor, a Fidesz vezérszónoka, kiemelve a járműellenőrzés rendszerének átalakítását éppúgy, mint a vasúti törvény uniós források hatékonyabb felhasználása érdekében javasolt módosítását.

A kormány elkötelezett a közlekedési-logisztikai infrastruktúra fejlesztése mellett - jelentette ki, megemlítve, hogy 2022-ig ötezer milliárd forintot fordítanak e célra, ennek csaknem egyharmadát a vasúti hálózatra.

A képviselő frakciója támogatásáról biztosította az előterjesztést.


Jobbik: durva támadás az önkormányzatok jogai ellen


Az önkormányzatok jogai elleni durva támadásnak nevezte a csomag helyi közlekedés finanszírozására vonatkozó kitételét Gyüre Csaba, a Jobbik vezérszónoka.

Azt hangsúlyozta: a fővárosi tömegközlekedés tavaly 18 milliárd forintos veszteséget termelt, és nem várható, hogy ez jelentősen változna, így ez a feladat akár meg is roggyanthatja Budapest büdzséjét.

Szerinte ez hadüzenet a fővárosnak, így pártja számára semmiképpen nem elfogadható a javaslat, amely alapvetően jogharmonizációs célú ugyan, de több ponton is túllép ezen a körön.


MSZP: a javaslat többletterheket ró az önkormányzatokra


Varga László (MSZP) azt mondta, hogy a jogszabály 95 százaléka jogharmonizációról szól, de van egy eleme, amelyik egyértelműen sújtja az önkormányzatokat, mert többletterheket ró rájuk a közösségi közlekedés szervezése során. Hozzátette, majd harminc önkormányzatot érint a kérdés, de a legtöbb pluszterhet a fővárosnak kellene viselnie.

Milyen üzenet az az önkormányzatoknak, hogy egy, a Fidesz számára nem túl kedvező végkimenetelű választás után azzal fenyegetik őket, hogy elveszik a közösségi közlekedés állami támogatását? - kérdezte. Fennáll a lehetősége annak, hogy a kormánynak tetsző önkormányzatok majd más ágon kapják meg azt a pénzt, amit a közösségi közlekedésre fordíthatnak - tette hozzá.

Szabó Sándor (MSZP) azt kérdezte, hogy mit keres a helyi önkormányzatokat érintő kérdés a jogharmonizációs csomagban. Kérte, hogy a benyújtók mondják ki, az állam Budapesten és a nagyvárosokban ki akar vonulni a helyi tömegközlekedésből.


DK: megkezdődött a választókkal szembeni bosszúállás


Arató Gergely (DK) kijelentette: megszokták már, hogy egy törvényjavaslatot soha nem szabad a címéről megítélni, mert amikor egy indítványnak ártalmatlan a címe, akkor abban "biztos valami nagy disznóság van".

Ebben a javaslatban kezdődik meg a nagyvárosi választókkal szembeni bosszúállás - fogalmazott. A javaslat ugyanis arról szól, hogy hogyan lehet még inkább gúzsba kötni a választókat - mondta.

A DK és a többi ellenzéki párt is mindent meg fog tenni, hogy megvédje az emberek döntését és azokat az önkormányzatokat, amelyek ma a szabadság kis szigetei Magyarországon - jelentette ki.


Párbeszéd: a kormánypártok ki akarják éheztetni Budapestet és a nagyvárosokat


Tordai Bence (Párbeszéd) azt mondta, hogy az önkormányzati választást követően elindult egy bosszúhadjárat, amelynek része az ellenzék megtörése. A képviselő azt hangoztatta, a kormánypártok nem értik azt, hogy az ő szavazóik is sokkal rosszabb minőségű közszolgáltatásokkal fognak találkozni a jövőben.

A kormányzat kevesebb, mint a tizedét állja a közösségi közlekedés költségeinek, a jövőben pedig előállhat az a helyzet, hogy az önkormányzatnak minden felhasználható forintot erre kell fordítania a saját bevételeiből - mondta.

A javaslatban a kormánypártok arra tesznek kísérletet, hogy Budapestet és a nagyvárosokat kiéheztessék - jelentette ki végül.


LMP: háttérbe szorultak a szakmai szempontok


Csárdi Antal (LMP) szerint azzal, hogy az állam kivonul a közösségi közlekedés finanszírozásából, a szakmai szempontok teljes mértékben háttérbe szorulnak.

A cseh főváros példájára hívta fel a figyelmet, ahol az 1,3 millió lakos dacára háromszor akkora összegből gazdálkodik a város, mint Budapest, ám ott állja az állam a tömegközlekedés költségeinek egyharmadát.

Mit fognak szólni a budapesti Fidesz-szavazók, ha a Vár kivilágítása pénzügyi okokból megszűnik? - tette fel a kérdést, megtoldva ezt azzal, mennyibe kerül majd ez a városnak, a turizmusból élőknek.


Államtitkár: méltatlan a vita


Kikérte magának és méltatlannak nevezte Csárdi Antal hozzászólását Schanda Tamás államtitkár, visszautasítva az abban elhangzottakat.

Arról, hogy miért egy csomag részeként, nem önálló jogszabályban terjesztették be a fővárosi tömegközlekedés finanszírozásának módosítását, azt közölte, "egy ilyen kis módosításért nem érdemes egy önálló törvényt behozni a tisztelt országgyűlés elé".

Értetlenségének adott hangot, "miért lenne retorzió egy jogszabály módosítása", mondván, ez a feladat korábban is előírás volt a fővárosi önkormányzat számára.

A kormány bizodalmát fejezte ki, hogy Karácsony Gergelynek is sikerülnie fog finanszírozni azt a feladatot, amelyre hivatali elődje, Tarlós István előteremtette a forrásokat.


LMP: felelőtlen a kormány közlekedésfejlesztési politikája


Felelőtlennek nevezte a kormány közlekedési politikáját Keresztes László Lóránt (LMP), mivel 1000 milliárd forintot költenének a Budapest-Belgrád vasútvonalra, miközben a hálózat más részeinek fejlesztése nem szolgálja a leszakadó térségek felzárkóztatását.

A 300 új busz vásárlásával azt állította szembe, hogy a hazai közösségi közlekedés 8500 járművének átlagéletkora 15 év körüli, szakemberek szerint az állomány háromnegyedét le kellene cserélni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!