OGY - Krónika 2. rész (frakcióválaszok a miniszterelnöki felszólalásra)

Belföld, 2020.09.21

Az MSZP látszatintézkedések helyett valódi kormányzást, az LMP pedig válságkezelő programot követelt a miniszterelnök felszólalása után a Parlament hétfői ülésén. A Párbeszéd a tesztek ingyenessé tételét szorgalmazta.



MSZP: ez így kevés lesz



Tóth Bertalan (MSZP) úgy reagált a miniszterelnök felszólalására, hogy "ez így kevés lesz".

Úgy vélte, rémisztő az a jövőkép, amelyet a kormányfő leírt a gyermekeknek, mert nem gondolkodni képes polgárokat szeretne látni az országban, hanem alattvalókat akarnak nevelni az iskolákban.

Közölte: a kormány eddig sem a kormányzással volt elfoglalva, hanem kampányra készül, pedig kormányozni is kellene, mert Magyarország így nem működik. Azt is mondta, az ország nem működik, ha a hatalom elhallgattatja a szabad hangot.

A szocialista politikus szerint nincs pénz a munkahelyek megvédésére, a munkájukat elvesztők megélhetésének biztosítására, a családi támogatások növelésére és a nyugdíjak emelésére. Nem hatósági áras koronavírus-tesztekre lenne szükség, hanem széleskörű ingyenes tesztelésre - vetette fel.

A képviselő több pénzt követelt az embereknek és az önkormányzatoknak, továbbá kifogásolta, hogy miközben a nemzetközi piacon az energiaárak jelentősen csökkentek, a magyar családoknak mégsem kell kevesebbet fizetni.

Tóth Bertalan hangsúlyozta: a látszatintézkedések és a propaganda kevés lesz a kilábaláshoz a válságból. Kormány- és korszakváltás kell, olyan világ, ahol szabadság és jogbiztonság van, és ahol mindenkinek esélye van a megélhetésre és a jobb életre - magyarázta.



LMP: a miniszterelnök nincs tisztában a mindennapi gondokkal



Schmuck Erzsébet (LMP) Orbán Viktor felszólalását követően kijelentette: a miniszterelnök nincs tisztában az emberek mindennapi problémáival, megélhetési gondjaival, így például azzal, hogy az élelmiszerárak milyen mértékben emelkedtek.

Közölte: a járvány második hulláma berobbant az országba, és kérdés, hogyan fog ezzel az egészségügy megbirkózni. Gondot jelent a megfelelő szakszemélyzet alacsony száma, őket képezni, megfelelő bérezéssel, megbecsüléssel megtartani kellett volna, így a kormány politikájának következménye a most kialakult helyzet - vélekedett.

Kitért rá: a járványnak súlyos gazdasági hatásai voltak eddig is, sokan veszítették el a munkájukat, de a kormány semmit sem tanult az első szakaszból, és az elmúlt hónapokban a takarékos gazdálkodás, az emberek életkörülményeinek javítása helyett "a Fidesz holdudvarának" ontotta a pénzt.

Megjegyezte: az elkövetkező években sok pénz fog érkezni az EU-tól, ezeket nem lehet elpocsékolni, csak az ország fenntartható fejlesztésére lehet költeni.

Schmuck Erzsébet javasolta, hogy a kormány mielőbb terjesszen elő válságkezelő programot, és többek között csökkentse az alapvető élelmiszerek áfáját, növelje az álláskeresési járadék időtartamát, a nyugdíjasok pedig kapják meg azonnal a nekik járó pénzt.


A Párbeszéd ingyenes tesztet, követel


Ingyenes tesztelés és az egészségügyi dolgozók azonnali 50 százalékos béremelését sürgette válaszában a Párbeszéd frakcióvezetője. Szabó Tímea azt is követelte, hogy azonnal vezessen be a kormány egy alapjövedelmet, ami minden álláskeresőnek 100 ezer forintot juttat.

"Ön hatalmasnak szánt intézkedéseket jelentett be, de az egész már megint csak egy üres blöff" - mondta a kormányfő bejelentéseiről. Bírálta például azt, hogy egy hónappal az iskolakezdés után vezetik be a lázmérést ezen intézményekben.

A politikus álkereszténynek nevezte a kormányt, mert szerinte Iványi Gábor hátrányos helyzetűeket segítő szervezetét "pitiáner bosszúból el akarják tiporni". Ironikusan azt is vitatta, hogy a vendéglátóhelyeken csak este 11 után terjedne a koronavírus.

Vitatta, hogy "felizmosították" volna az egészségügyet, hiszen nőtt a koronavírusban elhunytak száma. Sérelmezte az ápolók és orvosok alacsony bérét, és azt, hogy a lélegeztetőgépek kezeléséhez nem képeztek elegendő szakembert.

Leszögezte azt is, hogy egy átlagos család nem tudja kifizetni a vírustesztek csaknem 20 ezer forintos árát. Szerinte pedig "ingyenes teszt nincs", tudomása szerint a háziorvosok már csak korlátozottan rendelhetnek tesztet.

A gazdaságolitikai kérdésekről szólva kijelentette: annak része az emberek megélhetése is. Több mint 300 ezer álláskereső van, akik közül csaknem 200 ezer már nem részesül semmilyen ellátásban - fűzte hozzá.

A politikus azt is vitatta, hogy a járvány második hullámában új munkahelyeket tudna létrehozni a kormány. Feltette azt a kérdést is: mi lesz azokkal, akik beteg gyerekükkel kénytelenek majd otthon maradni?
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!