OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt: előválasztás, rezsiválság)

Belföld, 2021.10.18

Az ellenzéki előválasztás mellett az európai rezsiárak emelkedéséről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.



MSZP: történelmi esemény volt az előválasztás


Tóth Bertalan (MSZP) felszólalásában történelmi eseménynek nevezte az előválasztást, majd arról beszélt: a demokrata ellenzéki szövetségen belüli versengés véget ért. Támogatásáról biztosította a megválasztott miniszterelnök-jelöltet, és azt mondta: ezt várják el a többi ellenzéki párttól is. Márki-Zay Pétertől pedig azt várják, hogy hallja meg a fiatalok és a nélkülözők hangját - tette hozzá.

Kiemelte: a szocialisták ragaszkodnak ahhoz, hogy 2022 után évente tizenötezer bérlakás épüljön fiataloknak és nélkülözőknek a helyi önkormányzatok bevonásával, valamint ahhoz, hogy évente 200 ezer lakás felújítása valósuljon meg.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára válaszában úgy fogalmazott: az összevissza beszélés oda sodorta az MSZP-t, hogy most már a DK sem a nagy pártok közé sorolja őket.

Hangsúlyozta: a szocialisták kormányzásuk alatt nem tették könnyebbé az emberek lakhatását. Megszüntették a forinttámogatott lakáshiteleket, devizahitelekbe kergették az embereket, és a lakásfenntartást sem tették egyszerűbbé, amikor tizenötször emelték a rezsi árát - jegyezte meg.


Jobbik: az előválasztás után nincs helye a "fanyalgásnak"


Jakab Péter (Jobbik) az előválasztás eredményére reagálva azt mondta: pártjuk tartja magát az adott szóhoz, "teljes mellészélességgel" támogatják Márki-Zay Pétert, és ezt kérik a választóktól is. Most nincs helye a "fanyalgásnak", a sértődésnek és a széthúzásnak, a győztest mindenkinek támogatnia kell, mert csak így van esély legyőzni az Orbán-rendszert - vélekedett.

A Békemenetet "a gyűlölet, az uszítás és a kirekesztés" politikájaként jellemezte, majd azt mondta: a jövő Magyarországa olyan lesz, mint az ellenzéki összefogás, egységes, de sokszínű. Nemzeti minimumnak nevezte, hogy győzelmük esetén elszámoltatás lesz, román mintára felállítanák a magyar korrupcióellenes ügyészséget, és börtönbüntetést helyezett kilátásba Polt Péter legfőbb ügyésznek.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában emlékeztetett arra, hogy a baloldal új miniszterelnök-jelöltje elmélkedett arról, hogy a lámpavast mire lehetne használni.

A Jobbikot és Jakab Pétert az előválasztás vesztesének nevezte, mert annak ellenére, hogy feladták egykori nemzeti pártjukat és a baloldali politikusok "lába elé tették" azt, kiszavazták őket az előválasztáson.

Felidézte, hogy a Jobbik létrehozásakor a párt alapszabályában elsődleges feladat volt a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a hatalomból. Most azonban már közös plakátokon tündökölnek a posztkommunista jelöltekkel, és aláírtak a szélsőséges liberálisoknak - emelte ki.


KDNP: Európában rezsiválság van


Hollik István (KDNP) úgy fogalmazott: Európa még le sem győzte a koronavírus-járványt, újabb válsággal kell szembenézni, mindenhol egyre többet kell fizetni az embereknek a rezsiért. Ezt a rezsiválságot Brüsszel idézte elő felelőtlenségével, a rosszul időzített, átgondolatlan energiareformmal - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: egy olyan nemzeti megoldás van, amely működik a rezsiválságban, ez a magyar rezsicsökkentés. Míg a rezsicsökkentés előtt Magyarországon az egyik legmagasabb volt a rezsiár Európában, most a legalacsonyabbak közé tartozik - jelentette ki összehasonlítva a magyar közműdíjakat más európai nagyvárosokéval.

A kormány számára az energia nem politikai, hanem biztonsági és szuverenitási kérdés, ezért ellenzik az EU által bevezetni kívánt klímaadót is - tette hozzá.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára válaszában megerősítette: Brüsszel arra készül, hogy megadóztassa a lakással, gépjárművel rendelkező családokat. Egy családnak átlagosan évi 400 ezer forinttal kellene többet fizetni, Magyarország és a V4-ek azonban nem fogadják el ezt a brüsszeli kezdeményezést - mondta.

Hangsúlyozta: az alacsony árakat védeni kell, ezért a kormány határozottan kiáll amellett, hogy a klímacélok eléréséhez szükséges pénzügyi fedezetet nem a családoknak, hanem a klímarombolóknak kell viselni. Ezzel egyébként a nemzeti konzultációt kitöltők 99 százaléka egyetértett - jegyezte meg.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!