OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt: minimálbér, járványkezelés, Európa, oltások)

Belföld, 2021.04.12

A minimálbérről és a koronavírus-járvány kormányzati kezeléséről, valamint Európa keresztény értékeiről és a baloldal oltásokkal kapcsolatos álláspontjáról is szó volt hétfőn az Országgyűlésben a napirend előtti felszólalásokban.



MSZP: legyen adómentes a minimálbér! Tóth Bertalan (MSZP) szerint akinek a legkevesebb jut, attól nem szabad elvenni, a Fidesz-kormány mégis megadóztatja a minimálbért: a kormány a minimálbérből élőktől ugyanakkora adót szednek be, mint Mészáros Lőrinctől. A képviselő javaslatot tett a minimálbér adómentességére, szerinte így 25 110 forinttal több maradhatna az érintettek zsebében havonta. Elmondta, javaslatuk szerint a munkavállaló a 15 százalékos szjával megegyező adójóváírást kapna. Az adójóváírás a mediánbérig, 321 ezer forintig "fogyna el", ezzel 2,3 millió dolgozó járna jól - fejtette ki. Az adócsökkentés mértékét 250-300 milliárd forintra becsülte. Szerinte pénz lenne rá, hiszen a magyar kormány a kínai egyetemet és a Mathias Corvinus Alapítványt is 500-500 milliárd forinttal támogatja.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szerint furcsa, hogy a baloldal adócsökkentésről beszél, hiszen amikor kormányon voltak, adót emeltek, sanyargatták az embereket és devizahitelbe kergették őket.

Hozzátette: ez nem csak a múlt, az ellenzék most is ezt akarja csinálni, többkulcsos adót akar bevezetni, növelni akarja a társasági adót. Kitért arra, hogy míg a baloldali kormányok alatt 23 500 forinttal emelkedett a minimálbér, a nemzeti kormány 2010 óta 127 százalékkal, több mint a duplájára emelte a minimálbért. Jobbik: a kormány bizonytalanítja el az embereket Szilágyi György (Jobbik) szerint a kormány állításával szemben nem az ellenzék, hanem maga a kormány a felelős a koronavírus-járvány nyomán Magyarországon kialakult súlyos helyzetért. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány van döntési helyzetben és nem az ellenzék. Hozzátette: a társadalom azért van bizonytalanságban, mert a kormány több mint egy éve, napról napra rossz döntéseket hoz és összevissza beszél sületlenséget. Amikor nem kellett volna zárni, zártak, amikor nem kellett volna nyitni, nyitottak, amikor tesztelni kellett volna, nem teszteltek - sorolta. Úgy összegzett: a kormány elhibázott válságkezelése, alkalmatlansága miatt van bizonytalanság és félelem az emberekben. Amit elkövettek, az bűn, ami büntetést érdemel - hangoztatta.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerint a koronavírus ellen az oltásokkal lehet harcolni és az oltási versenyben Magyarország nem áll rosszul. Célegyenesben vagyunk, a beoltottak száma 2,9 millió - mondta.

Sikeresnek ítélte a magyar válságkezelést is a GDP-adatokra, illetve a növekedési kilátásokra hivatkozva. Úgy látja, az ellenzék nem érti mi a probléma; élet-halál küzdelem zajlik és az ellenzék a politikai pecsenyéjét sütögeti.



KDNP: küzdeni kell, hogy Európának ne csak keresztény múltja, hanem jövője is legyen



Latorcai János (KDNP) arra emlékezett, hogy 70 éve írták alá Európai Szén- és Acélközösség megalapításáról szóló szerződést, ami az egyik legelső lépés volt a Európai Unió létrejötte felé. Szerinte ugyanakkor ma az alapító atyák által legfontosabbnak tartott keresztény alapokat becsüli meg legkevésbé a nyugat-európai vezetés és elit. Sőt - folytatta - a keresztény értékeket tudatosan és szisztematikusan igyekeznek kiszorítani a hétköznapokból, miközben a "kollektivista, multikulti és antirasszista mozgalmak erőszakos tüntetéseikkel, a múlt átírására irányuló törekvéseikkel mindent megtesznek az európai kultúra felszámolására".

Szerinte minderről nyugaton már beszélni sem lehet büntetlenül, amit Petry Zsolt - a Hertha BSC volt kapusedzőjének - esete is mutat. Úgy vélte: az alapító atyák személyes életútja és a vezetésükkel végbement európai szellemi és gazdasági megújulás arra kötelez, hogy "erőnket megfeszítve küzdjünk azért, hogy Európának ne csak keresztény múltja, hanem keresztény jövője is legyen".

Orbán Balázs államtitkár válaszában úgy vélekedett: az EU egy történelmi tapasztalatokra adott innovatív válasz volt, azonban Brüsszel most veszít világpolitikai súlyából, gazdasági teljesítménye csökken, gondolatiságában kiüresedett és politikáját válságkezelési és külpolitikai fiaskók jellemzik. Hangsúlyozta: segíteni kell Európát visszatalálni azokhoz az értékekhez, amelyek sikeressé tették, és kritikussá tenni azokkal az eszmékkel szemben, amelyek ma szabadságot veszélyeztetik.



Fidesz: a baloldal hagyja abba az emberek félrevezetését az oltásokkal kapcsolatban!



Zsigmond Barna Pál (Fidesz) a kormány járványkezelését és a magyar oltási program sikerét méltatta. Hangsúlyozta: a keleti vakcináknak a köszönhetően Magyarországon közel 30 százalékos az átoltottság, más európai országok ennek felét sem érik el. Ugyanakkor szerinte "nem lehet szó nélkül elmenni" a baloldal "aljas és kétszínű kampánya" mellett, amelynek során másokat lebeszélnek a keleti oltásokról, magukat viszont beolttatják.

Arra szólította fel a baloldalt, hogy hagyja abba a "szánalmas szélkakaskodást" és az emberek félrevezetését az oltásokkal kapcsolatban.

Magyar Levente, a külügyi tárca államtitkára azt emelte ki: ha az elmúlt 10 évben a kormány nem vette volna komolyan a keleti irányú kapcsolatok építését, akkor most keleti vakcinák sem lennének Magyarországon.

Úgy értékelt: a balodal megint a legkritikusabb időszakban támadja hátba a nemzetet. Szerinte azt a traszparenciát, amivel a halottak számát kezelik Magyarországon a hatóságok, méltatni kellene, nem pedig megkérdőjelezi.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!