OGY - Krónika 2. rész (zárszámadás)

Belföld, 2022.11.23

Az Állami Számvevőszék értékelése szerint sikeresen járult hozzá a gazdaság újraindításához tavaly a kormány költségvetési politikája - hangzott el a 2021-es magyar központi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat szerdai parlamenti vitájában.



ÁSZ: sikeres volt a gazdaság újraindítása


A kormány költségvetési politikája sikeresen járult hozzá a gazdaság újraindításához - mondta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a tavalyi év zárszámadásának vitájában.

Windisch László közölte: tavaly 7,1 százalékkal növekedett a gazdaság, ami a nyolcadik legjobb eredmény az Európai Unióban. Pozitív eredménynek ítélte, hogy a foglalkoztatási ráta értéke is magasabb volt 2021 végén mint 2019-ben, a válság előtt.

A zárszámadás bevételi és kiadási adatai valósághűek, azok teljesítése pedig szabályszerű volt - állapította meg, hozzátéve, a zárszámadás szerkezete és tartalmai megfelel a törvényi előírásoknak.

A számvevőszék elnöke elmondta: az államadósság 2021-ben csökkent, így teljesült az államadósság-szabály. A költségvetési hiány ugyan meghaladta a 3 százalékot, azonban az unió erre tavaly is lehetőséget adott.

Indokolt volt a szigorú hiánycélok teljesítése alóli felmentés meghosszabbítása mind uniós, mind hazai szinten - értékelt Windisch László.

Jelezte: felvetődött ugyan a kérdés, hogy a járvány sikeres megfékezését követően nem lenne-e célszerű a felhalmozódó adósságot szigorú költségvetési politikával csökkenteni, a hirtelen költségvetési konszolidáció azonban újabb visszaeséshez vezethetett volna.

A magyar gazdaságpolitika is azt az utat választotta, hogy a nagyobb hiány vállalása árán is a gazdaság újraindításának ösztönzésére helyezi a hangsúlyt, és az államadósságot a gazdaság dinamizálásával csökkenti. Ez sikeres volt, hiszen az államadósság egy év alatt 2,5 százalékponttal csökkent - hangsúlyozta a számvevőszék elnöke.

Beszámolt arról is, hogy a hiány növekedését három körülmény okozta: a veszélyhelyzet alatt a kormány eltérhetett az államháztartásra vonatkozó szabályoktól. Az államháztartási törvény normál körülmények között is felhatalmazást ad a kabinetnek az előirányzatok átcsoportosítására vagy újak megállapítására, de a költségvetési törvény is több ponton ad lehetőséget a túllépésre.

Megjegyezte: utóbbi kockázataira már többször figyelmeztetett az ÁSZ, ugyanis a felülről nyitott előirányzatok nagy száma magában hordozza a költségvetési hiánycél túllépésének kockázatát.

Elmondta ugyanakkor, hogy a módosítás nélkül túlléphető kiadási előirányzatok 141 milliárd forint összegű túlköltése a hiány mindössze 3 százalékát tette ki.

Közölte, hogy a tervezett hiányt 3290 milliárd forinttal lépte túl a tavalyi költségvetés, amelynek több mint 82 százaléka a hazai felhalmozásból keletkezett. Eközben az uniós fejlesztési kiadások csupán 6,7 százalékkal haladták meg a tervezettet, vagyis a pénzforgalmi hiány 90 százaléka mögött fejlesztési célú többletkiadások álltak. Ezek célja a gazdaság újraindítása volt - hangsúlyozta.

Tavaly a működésből adódóan is keletkezett hiány, ezek az összegek azonban egyértelműen a járvány kezelését és a gazdaság újraindítását szolgálták.

Windisch László szólt arról is, hogy a költségvetés fejlesztési célú kiadásai hozzájárultak ahhoz, hogy a beruházási ráta rekordmagas, 27,2 százalékos volt. Mindez a bővülő fogyasztással együtt azt eredményezte, hogy a büdzsé bevételei több mint 10 százalékkal haladták meg a tervezettet.

Mindennek eredményeként a dinamikus gazdasági növekedés 2022 első negyedévében is folytatódott - mutatott rá a számvevőszék elnöke.


Fidesz: a magyar gazdaság 2021-ben elérte a válság előtti szintet



Szűcs Lajos, a Fidesz vezérszónoka azt mondta: a kormány többször bizonyította, hogy válsághelyzetben is helyt tud állni, amit a 2021-es eredmények is alátámasztanak. Tavaly a gazdasági növekedés elérte a válság előtti szintet: a 7,1 százalékos magyar GDP-növekedés jelentősen meghaladta az uniós államok átlagos növekedési ütemét - emelte ki.

Hangsúlyozta: tavaly 8,7 százalékkal emelkedett a bruttó átlagkereset, 4,2 százalékkal nőtt a fogyasztás, a foglalkoztatottak száma pedig elérte a 4 millió 688 ezer főt, miközben a munkanélküliség 4 százalék alá csökkent.

A kormánypárti képviselő az emelkedő energiaárakat okolta azért, hogy a 3,6 százalékosra tervezett infláció magasabb lett, a hiány 7,5 százalékra emelkedéséért pedig a járvány miatti gazdasági nehézségeket tett felelőssé.

Emlékeztetett: a 2021-es évet még a koronavírus-járvány elleni védekezés határozta meg, így a költségvetés fókuszában az egészségvédelem, a gazdaság újraindítása, a munkahelyek védelme és a családok biztonsága állt.

Úgy értékelt: Magyarország gazdasága erős alapokkal rendelkezett az elmúlt évek következetes gazdaságpolitikájának eredményeképpen, így egy ellenálló, kiegyensúlyozott szerkezetű gazdaságot ért el a járvány 2020-ban, és a megváltozott körülmények között is volt mozgástér a problémák kezelésére.

Szűcs Lajos felidézte: a 2021-es költségvetés két pilléren alapult: a gazdaságvédelmi és -újraindítási alap kiemelt fejlesztésekre és beruházásokra teremtett fedezetet, az egészségvédelmi alap pedig a járvány elleni védekezésre és az egészségszügy működésre adott megfelelő forrásokat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!