OGY - Krónika 4. rész (klímapolitika)

Belföld, 2019.03.20

Az Országgyűlés szerdán megkezdte az egyes klímapolitikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat általános vitáját.



Klímapolitikai törvények módosítása


Előterjesztő: alapvetően jogharmonizációs célú a módosítás


Az egyes klímapolitikai törvények módosításának általános vitájában Kaderják Péter, az innovációs és technológiai tárca parlamenti államtitkára elmondta, két jogszabályt jogharmonizációs okokból kell megváltoztatni.

Ilyen az ENSZ éghajlatváltozásról szóló keretegyezménye, valamint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében való részvételről szóló megállapodás végrehajtásáról rendelkező jogszabály. Utóbbi kapcsán azt hangsúlyozta: bizonyos feltételek teljesülése esetén a tagállamok kihagyhatnak egyes létesítményeket a rendszerből, a módosítás ennek a keretszabályait teremti meg.

Kitért arra is: a javaslat kis mértékben módosítja a földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvényt is, biztosítva, hogy ezen a területen is érvényesüljön a legkisebb költség elve.

Emellett a jövőben csak a lakossági felhasználás után lehetne visszaigényelni a szakszövetségnek fizetett tagi hozzájárulást, így azonos költségekkel nagyobb mennyiségű földgáz tárolására nyílik lehetőség szükség esetén.


Fidesz: a klímaváltozásra reagálni nem megoldhatatlan feladat


A klímaváltozás nemcsak veszély, egyúttal lehetőség is - kezdte Áder János köztársasági elnököt idézve felszólalását Koncz Ferenc, a Fidesz vezérszónoka, aki szerint a reagálás valódi kihívás, de nem megoldhatatlan feladat.

Arról beszélt: a tavaly év végén lefolytatott társadalmi konzultáció során több tucatnyi intézmény jelezte, hogy ki kíván maradni az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszeréből.

A törvényjavaslat jelentős klímapolitikai és energetikai vonatkozású változtatásokat szorgalmaz, amelyek a hatékonyabb és szervezettebb működés alapjait teremtik meg - jelentette ki a vezérszónok, képviselőtársai támogatását kérve a módosításhoz.


Jobbik: nagyobb lépések kellenének a klímaváltozás elleni küzdelemben


Kepli Lajos, a Jobbik vezérszónoka kiemelte: pártja minden olyan intézkedést támogat, amely segíti a klímaváltozás és hatásai leküzdését, de szerintük az eddigieknél jóval nagyobb lépéseket kellene tennie a kormányzatnak e téren.

Hangsúlyozta: a tárgyalt indítvány teljes mértékben technikai jellegű, nem változtatja meg alapjaiban Magyarország hozzáállását a klímapolitikához. Nincsenek már évtizedeink, éveink, hogy megállítsuk azt a folyamatot, ami előbb-utóbb visszafordíthatatlan lesz - jelentette ki az ellenzéki képviselő.

Aggasztónak nevezte a kialakult helyzetet és az éghajlatváltozás már mutatkozó jelei, illetve évtizedeken belül megmutatkozó hatásai közé sorolta a burgonyatermelés kiszorulását vagy olyan új betegségek elterjedését, mint a Magyarországon csak elvétve jelentkező nílusi láz.

Kifogásolta: miközben Magyarország a klímaváltozás elleni küzdelem élharcosaként lép fel, a gazdaságot függésbe hozó járműipar számára a kibocsátási kvóta emeléséért lobbizunk ahelyett, hogy a klímasemleges, klímabarát iparágak elterjedésén dolgozna a kormány.


KDNP: a törvényjavaslat igazodik az európai trendekhez


Aradszki András (KDNP) kifejtette: fontos részletszabályokról van szó, amelyek előremutatóak, Magyarország ugyanis megfelel velük az EU-s követelményeknek, a törvényjavaslat igazodik az európai trendekhez.

Magyarország a klímavédelemben összhangban cselekszik az EU-val, aminek ékes példája volt a párizsi klímaegyezmény elfogadása - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az EU Párizsban határozott kiállást tanúsított a klímavédelem mellett, és felhívta a figyelmet arra, hogy sorsdöntő időszak előtt állunk.

A KDNP a jövőben is támogat minden olyan intézkedést, amely az éghajlatváltozással szemben fellép - közölte a kereszténydemokrata politikus.


Az MSZP nem támogatja a javaslatot, mert az szerinte hátrányosan érinti a hazai vegyipari cégek működését


Tóbiás József (MSZP) elmondta: jogharmonizációs célja van az indítványnak, azt azonban nem érti, hogyan kerül a földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvény módosítása az előterjesztésbe.

Utóbbi alapján május 1-jétől megszűnik a vegyipari célra vásárolt földgáz beszerzése után megfizetett készletezési díj visszaigénylésének lehetősége, aminek indoklása - jelezte a szocialista politikus - "elég zavaros". Értékelése szerint vagy arról van szó, hogy a hazai vegyipari cégek annyira versenyképesek, hogy már nem tartanak igényt a visszaigénylésre, vagy más gazdasági érdekellentét húzódik meg a háttérben.

Az MSZP nem támogatja a javaslatot, mert az hátrányosan érinti a hazai vegyipari cégek működését - közölte.


DK: át kell alakítani az energiarendszert!


Hajdu László (DK) felszólalásában sürgette az energiarendszer átalakítását, korszerűsítését.

Ezzel kapcsolatban fontos kérdésnek nevezte a fűtésrendszer technológiáját, a fűtés ugyanis nagyon nagy károkat okoz a klímát illetően.

A közlekedési szektor által okozott klímaveszély ugyancsak kritikus, különösen egy olyan nagyvárosban, mint Budapest - tette hozzá.

A megújuló energia szerepéről szólva a DK-s politikus pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ezekre jelenleg csak igen kevés támogatási lehetőség áll rendelkezésre, pedig fontos lenne több pénzt biztosítani erre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!