OGY - Krónika 4. rész (törvényszéki végrehajtás)

Belföld, 2019.11.05

Kizárólag a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feladata lett az állami és igazságügyi követelések végrehajtása, az ezzel kapcsolatos, a törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot kedden tárgyalta az Országgyűlés.



Fidesz: új jogintézményt is bevezet a javaslat



Vitányi István (Fidesz) elmondta, a törvényjavaslat a jogrendszer koherenciájának biztosítása mellett új jogintézményként vezeti be a végrehajtási eljárást megelőző hatósági átvezetést, valamint a behajthatatlan követelések adóhatósági nyilvántartását segíti elő.

Emlékeztetett arra, hogy a NAV 2018. január 1-jétől általános közigazgatási végrehajtó szervként működik, azaz feladata az adótartozások, az adók módjára behajtható köztartozások és egyéb köztartozások behajtása. Hozzátette: szintén a NAV látja el a törvényszéki végrehajtási feladatokat 2019. január 1-jétől; a folyamatban lévő ügyeket is átkerülnek hozzá 2020-tól, így a törvényszéki végrehajtói jogállás megszűnik.

Közölte, pontosítják a vagyonelkobzás, a büntetőeljárásban elrendelt zár alá vétel szabályait. A NAV-nak átadott ügyekről közölte, 2019. december 31-én folyamatban lévő ügyekben szünetel a végrehajtás az ügy adóhatósághoz történő beérkezésétől számított 30 napig.

Beszámolt arról is, hogy ha a végrehajtás kizárólag adótartozás behajtására irányul és az adós meghal, akkor az eljárás az adós halálával megszűnik. Az elektronikus árverésekkor az adós által át nem vett, illetve az árverési vevő által megvásárolt ingóságok esetében a törvényjavaslat lehetővé teszi megsemmisítés helyett azok karitatív célú felhasználást - ismertette.



A Jobbik több javaslatot is megfogalmazott



Varga-Damm Andrea (Jobbik) úgy értékelte, indokolt volt a büntetőeljárásban elrendelt zárlat fogalmának egységesítése. Reményét fejezte ki, hogy nem a gazdag adózók járnak jól azzal a rendelkezéssel, miszerint a NAV lemond egyes, 2019. december 31-ig fennálló államot megillető követelésekről.

Felhívta arra a figyelmet, hogy az Európai Bizottság javaslatára módosítja az előterjesztés a büntető törvénykönyvben (Btk.) a tiltott piacbefolyásolás tényállását, mert az az EB megítélése szerint nem teljes körűen tartalmazta a vonatkozó uniós irányelv rendelkezéseit.

Elismerését fejezte ki a kormányzatnak, hogy megteremti a hatósági adóátvezetés intézményét.

Több elvárást is megfogalmazott a kormánynak, így szorgalmazta, hogy ne lehessen végrehajtás alá vonni a létfenntartáshoz minimálisan szükséges - javaslata szerint 90 ezer forintos - összeget. Azt is javasolta, hogy az adóst és családtagjait ne lehessen addig kilakoltatni, amíg más, megfelelő elhelyezést nem biztosítanak számukra. Kezdeményezte azt is, hogy a végrehajtók minden befolyt összeg után részletesen és tételesen számoljanak el, jelezzék, mennyi még az adós hátraléka.



KDNP: az elmúlt években fokozatosan szigorodtak a végrehajtói munka feltételei



Vejkey Imre (KDNP) értékelése szerint a Fidesz-KDNP az elmúlt években fokozatosan szigorította a végrehajtói munkavégzés feltételeit. A mostani javaslat célja, hogy a követelések behajtása a jövőben ne a végrehajtók, hanem a NAV feladatkörébe tartozzon - közölte.

Elmondta, a piaci visszaélésekről szóló uniós irányelvnek történő teljes megfelelés érdekében módosítják a Btk.-t., illetve az Alkotmánybíróság határozata miatt pontosítják a megismételt bírósági eljárásban felmerülő bűnügyi költségek szabályozását a terhelt mentesítésével.


MSZP: a végrehajtásokat mindaddig fel kellene függeszteni, amíg a parlament nem ad komplex választ


Varga László (MSZP) arról beszélt, hogy különböző végrehajtási eljárások során a sokadik bőrt is lehúzták sok magyar emberről. A lakhatásnak alapjognak kellene lennie, ami a végrehajtásokat is érintené - mondta, hangsúlyozva: a létfenntartás minimumát biztosítani kell minden magyar családnak.

Szerinte a kormány nem kezelte megfelelően a devizahitel-helyzetet, különösen a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokban.

A szocialista politikus javaslata szerint a végrehajtásokat mindaddig fel kellene függeszteni, amíg az Országgyűlés nem tud komplex választ adni a kérdésre.

A Ház előtt fekvő törvényszéki végrehajtási törvényjavaslat túlfizetést, közfoglalkozatást érintő elemeit ugyanakkor rendben lévőnek nevezte Varga László.


Zárszó


Latorcai János levezető elnök lezárta az általános vitát, Völner Pál igazságügyi minisztériumi államtitkár pedig zárszavában azt mondta: technikai jellegű módosításról van szó. Az ellenzéki felszólalásokra válaszul jelezte, a törvényjavaslat az adótartozások sorsára nem tér ki, a levonások pedig ma is szabályozottak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!