OGY - Krónika 5. rész (költségvetés)

Belföld, 2022.06.24

Képviselői felszólalásokkal folytatódott péntek délután a jövő évi költségvetés tervezetének általános vitája az Országgyűlésben.



Fidesz: mintává kell válnunk


Illés Boglárka (Fidesz) arról beszélt, a költségvetés vizsgálatakor nem csupán az a kérdés, hogyan biztosítja a kormányzat a magyar nemzet megmaradását, boldogulását, hanem az is, "hogyan tudunk mintává, követendő példává válni a neomarxista erőkkel szemben".

Hangsúlyozta: a tervezhetőség, a kiszámíthatóság és a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében a választás utáni lehető leghamarabb időpontban nyújtotta be a kormányzat a jövő évi büdzsé tervezetét. Megjegyezte: korábban, baloldali kormányok alatt megesett, hogy a kormányzat időhiányra panaszkodott, holott novemberben nyújtották be a következő évi költségvetést.

Azt hangsúlyozta, a dokumentum tükrözi a kormányzati vállalásokat, megőrzi a prioritásokat, reflektál a szomszédunkban dúló háborúra, biztosítja és a megfelelő pontokhoz rendeli a szükséges forrásokat.

A képviselő a Hungary Helps program és a kulturális diplomácia szerepéről és eredményeiről is beszélt felszólalásában. Összefoglalóan úgy nyilatkozott a fideszes politikus: a jövő évi költségvetés tervezete Magyarország békéjének és biztonságának megőrzését tűzte célul.


MSZP: fiktív tervezetet tárgyal a parlament


Vajda Zoltán (MSZP) azt a véleményét hangoztatta, hogy nem időszerű, hanem fiktív a költségvetés, amely ráadásul nem is szolgálja a magyar emberek érdekeit a maga brutális megszorításaival.

Jelezte: saját választókerülete ügyeiben mintegy másfél tucat módosító indítványt nyújtott be; ezek között szerepel útfelújításra, biztonságos kerékpártárolók létesítésére, kerékpárutak kialakítására, zöldfelületek védelmére, bérlakás- és zajvédőfal-építésre és a kormányzati elvonások visszaadására irányuló felvetés is.

Jelezte, egyik indítványa négymilliárd forintot csoportosítana át "a kerület ékszerdoboza", a mátyásföldi repülőtér védelmére, egy másikkal pedig 50 milliárd forintot a 2-es metróvonal és a gödöllői-csömöri HÉV összekötésére rendelnének.

Vajda Zoltán annak a véleményének adott hangot: ezek pártérdekeken túlmutató ügyek, ezért az ügyekhez kérte választókerülete korábbi, fideszes képviselőjének támogatását.


Fidesz: családbarát Magyarország épül


Dunai Mónika (Fidesz) arról beszélt, hogy a kormány az elhúzódó háborús helyzetben is megvédi az emberek biztonságát, a családokat vagy a nyugdíjakat. Csaknem 3,5-szeresére emelkedett a lakástámogatásra fordítható összeg 2010 óta - sorolta -, ahogy a gyermekétkeztetés forrásai is növekednek jövőre. Sorolta mindazokat a családtámogatásokat, amelyekre több jut jövőre.

A családpolitika sokoldalúan védi és szolgálja a társadalom alapegységét, a családot - hangsúlyozta. A kormány továbbra is kitart a gyermekvállalás ösztönzése és a családok életminőségének javítása mellett - tette hozzá.


Belügyminisztérium: egyre több forrás jut a jólégi ágazatokra


Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára úgy felelt: a baloldal támadja az extraporofit különadót, közben klímaadót és globális minimumadót vezetne be, amelynek a végén az emberek fizetnének többet.

A kormány azonban igyekszik egyre több forrást juttatni a jóléti ágazatoknak - szögezte le.


LMP: tovább nehezítik az önkormányzatok helyzetét


Csárdi Antal (LMP) szükségesnek ítélte a globális minimumadó tervezetében szereplő 15 százalékos társaságiadó-ráta bevezetését. Sérelmezte, hogy miközben a sarki fűszeres befizeti a 9 százalékos adóját, a MOL egyetlen fillért sem fizet be.

Feltette a kérdést: mihez képest extraprofit az extraprofit?

Szerinte a kormány tovább nehezíti az önkormányzatok dolgát a többi között a szolidaritási hozzájárulás jelentős növelésével.

Sérelmezte a közszférában dolgozók alacsony bérét, ami miatt szerinte például járőri állásra már senki nem jelentkezik.


Fidesz: az infláció az egész világot sújtja


Bányai Gábor (Fidesz) azt a kérdést tette fel az ellenzéknek: szétnéztek-e a világban? Rámutatott: a háború okozta infláció az egész világot sújtja.

Ha nem lenne rezsicsökkentés, kamatstop vagy benzinárstop, tényleg brutális infláció lenne - fogalmazott.

Miért védik önök a nagy multicégek extraprofitját? - tette fel a kérdést.


DK: minden megfizethetetlenné válik


Hegedűs Andrea (DK) az infláció erősödése miatt ironikusan úgy fogalmazott, hogy hamarosan egy pénztárca többet fog érni, mint a benne levő pénzünk. Minden megfizethetetlenné drágul, "élelmiszerárstop helyett élelmiszerársokk van" - mondta.


DK: amit adott a kormány, most visszaveszik


Varju László (DK) szerint lelepleződött a kormány, folytatódik a "munkaalapú NER-hazugság", amely Magyarországnak kifejezetten káros. Azt mondta: mindazt, amit korábban átmenetileg odaadtak az embereknek, most visszaveszik, a pótadókkal a rezsit növelik, hiszen az utazás, az élelmiszer és az internet is drágul.


Momentum: legyen szúnyogháló és sötétítőfüggöny a szülészeteken


Sebők Éva (Momentum) közölte: rossznak tartja az édesanyák helyzetét Magyarországon, és azt javasolta, hogy 2023-ra minden magyar szülészeten legyen szúnyogháló és sötétítőfüggöny.


Jobbik: a nagy cégek nem szorulnak rá a kedvezményekre


Z. Kárpát Dániel (Jobbik) úgy vélekedett, hogy a globális konszernek - amelyek egész Európában kiépített hálózatokkal rendelkeznek - nem szorulnak rá a kedvezményekre, amelyeket magyar viszonylatban jelentősnek nevezett.

Az ellenzéki politikus mások mellett a gyenge forint és a munkaerőimport ellen is felszólalt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!