OGY - Krónika 5. rész (közlekedési törvények)

Belföld, 2018.11.15

Megszűnik a gyorsút fogalma, változnak a járművezetői vizsgabiztosok képzésének szabályai, egyszerűbbé válik a repülőterek zajvédő övezetének kijelölése és létrejön a közúti személyszállítási szolgáltatás piacfelügyelete - a többi között ezt tartalmazza az egyes közlekedési tárgyú törvények módosítása, amelyet csütörtökön vitatott meg az Országgyűlés.



ITM: finomhangolást jelent a törvényjavaslat



Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikai államtitkára azt mondta, a törvényjavaslat finomhangolást jelent. A módosítások hátterében a technológiai fejlődés, a kapcsolódó jogszabályokkal, különösen az általános közigazgatási rendtartással való összhang megteremtése, valamint jogharmonizáció és a felmerült jogalkotási pontosítások állnak - magyarázta.

A részleteket ismertetve közölte, lehetőség lesz az ásványi anyagok kitermelésére "célkitermelőhelyet" létesíteni a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési beruházások közelében.

Hozzátette: a kormány mérlegelte a gyorsutakkal kapcsolatos tapasztalatokat, és felülvizsgálta a szabályozást.

Elmondta, a módosítással a fizetős utak esetében a határt átlépve az első lehetséges helyszínen, utólag is meg lehet vásárolni az útdíjat. Módosul a díjköteles utak terelőútként történő kijelölésére vonatkozó szabály: 31 napot meghaladó tartós terelés esetén megszűnik a díjmentesség az útszakaszon.

Az államtitkár közölte, az állami közúti járművezetők vizsgáztatási feladatait egy önálló, állami tulajdonban lévő szervezethez telepítik.

Beszélt arról is, hogy térítésmentesen a közútkezelőtől az önkormányzatokhoz kerülnek a kerékpárutakon a közútkezelő által létrehozott vagyontárgyak.

Összehangolják a katonai légyügyi és a polgári légi közlekedési hatóságok ügyintézési határidejét - ismertette.

Mosóczi László jogharmonizációval és az uniós piacnyitással magyarázta a vasúti közlekedési törvény módosítását. Biztosítani kell a vasúti pályahálózatot működtető pártatlan, részrehajlástól mentes működését annak érdekében, hogy a fuvarozók egyenlő feltételekkel vehessék igénybe a vasúti pályát - magyarázta.

Elmondta, a vasúti piacfelügyeleti szabályokhoz hasonlóan megteremtik a közúti személyszállítási szolgáltatás piacfelügyeletének jogi kereteit. Az autóbuszos személyszállítás szabályait megszegő szolgáltatók ellen szankciókat lehet a jövőben kiszabni - tette hozzá.

Mosóczi László kitért arra, 2019-ben megnyílik az autóbuszos közúti személyszállítási piac az EU-ban. A piacfelügyelet révén a magyar autóbuszos vállalkozások egy rendezett, szabályozott piacon működve időben tudnak felkészülni a piacnyitásra - vélekedett.



Fidesz: rövidülhet a beruházások megvalósításának ideje



Böröcz László (Fidesz) értékelése szerint a módosítások a közlekedési beruházások hatékonyabb megvalósítását, a meglévő szabályok korszerűsítését szolgálják.

Elmondta, a módosítás megteremti annak a lehetőségét, hogy a teljes egészében magántőke bevonásával megvalósuló útépítések esetén a miniszter engedélyezze, hogy az építési engedély a 100 százalékban magánforrást biztosító szervezet nevére szóljon és az az építtetői feladatokat ellássa. Ezzel a módosítással jelentősen rövidülhet a beruházások megvalósításának ideje - tette hozzá.

A törvénymódosítás után - folytatta - a járművezetői vizsgabiztosok, a műszaki vizsgabiztosok, a szakoktatók és az iskolavezetők képzését a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. végzi.

Böröcz László szerint egyszerűbbé válik a repülőterek zajgátló védőövezeteinek kijelölése, csak azoknál a reptereknél lesz erre szükség, amelyek zajgátló övezetei nem terjeszkednek a repülőterek területén túl. A módosítás csökkenti a minimális forgalommal rendelkező repülőterek anyagi terheit - magyarázta.

A vasúti törvény módosításáról azt mondta, a vállalkozó vasúti társaságoknak biztosítani kell a jogot arra, hogy bármely állomáson utasokat vegyenek fel és azok számára egy másik állomáson biztosítsák a leszállást.



Jobbik: vannak támogatható rendelkezések, de vannak elfogadhatatlanok



Ander Balázs (Jobbik) közölte, a javaslatnak vannak olyan elemei, amelyeket teljes szívvel támogatni tudnak, de az előterjesztésben vannak teljes mértékben elfogadhatatlan rendelkezések is. A támogatható rendelkezések közé sorolta a vizsgabiztosok képzését, a gyorsút fogalmának megszüntetését.

Elmondta, kérdéseket vetnek fel a célkitermelőhelyekre vonatkozó szabályok, azok ugyanis nem koherensek a környezetvédelmi szabályokkal. Szerinte a repülőterek esetén a zajvédő övezet szabályainak "fellazítása" is kockázatokkal jár. Mi lesz, ha beépítik a repülőtér környékét és nő repülőtér forgalma? - firtatta.

Az ellenzéki politikus értékelése szerint a vasúti pályák működtetésénél Gyurcsány-kormány legjobban bírált gyakorlatát, a PPP-beruházások lehetőségét teremtik meg.

Bírálta a tervezett vasúti fejlesztéseket, szerinte inkább a Székelyföldön kellene a vasutat fejleszteni.



A KDNP támogatja a javaslatot



Móring József Attila (KDNP) frakciója támogatásáról biztosítva a törvényjavaslatot azt mondta, ha nem fogadják el az előterjesztést, akkor sérülhet a közlekedési beruházások hatékony megvalósításához fűződő nemzetgazdasági érdek.

Ismertetése szerint a jövőben adatot kell szolgáltatni a nemzeti autóbusz-beszerzési bizottságnak a helyi autóbuszos személyszállítást ellátó önkormányzatoknak a meglévő buszállományról, valamint a tervezett autóbusz-beszerzésről.

A vasúti közlekedésről közölte, a miniszter korlátozhatja vasúti pályahálózathoz való hozzáférés jogát bizonyos esetekben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!