OGY - Krónika 5. rész (napirend előtt: alapjövedelem, alapvető élelmiszerek áfája, népszavazás az ingyenes Covid-tesztekről)

Belföld, 2020.09.21

A Párbeszéd frakcióvezetője az alapjövedelem bevezetését, míg az LMP képviselője az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követelte hétfőn napirend előtt az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén, a DK elnök-frakcióvezetője pedig népszavazást javasolt az ingyenes koronavírus-tesztekről.    



Párbeszéd: alapjövedelmet és minimálbéremelést!


Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője az alapjövedelem bevezetését és a minimálbér emelését követelte. Mint mondta, a leggazdagabbaknak - a nettó átlagbér másfélszerese felett - nem járna az alapjövedelem, ami felnőtteknek havi százezer forintot, a gyerekeknek pedig havi 50 ezer forintot garantálna. Emellett - folytatta - 166 ezer forintra kellene emelni nettó minimálbért, úgy, hogy a munkadók terhei ne növekedjenek. A képviselő szerint ez 3300 milliárdos átcsoportosítással kigazdálkodható, a költségvetési egyensúly megtartása mellett.

A javaslatokat azzal indokolta: az Orbán-kormány a "lopáson kívül teljes ötlettelenségben leledzik" évek óta, a járvány első hulláma pedig megmutatta, hogy kormánynak továbbra is csak a kiváltságos kevesek, saját családtagjaik és barátaik számítanak, milliók pedig küzdjenek meg egyedül a munkahelyvesztéssel és a létbizonylatansággal.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológia Minisztérium államtitkára válaszában leszögezte: az alapjövedelem segélyezést jelentene, azért is lehetne pénzt kapni, ha valaki nem dolgozik. Hozzátette: a javaslat megvalósítása "hihetetlen nagyságú" összegbe kerülne, amit a Párbeszéd hitelből és adóemelésből finanszírozna. Erre mi nemet mondunk - jelentette ki.

Úgy értékelt: a Párbeszéd felelőtlenül a járvány elleni védekezésben résztvevőket támadja, mert azt a feladatot kapta Soros Györgytől, hogy bizonytalanságot és a anarchiát szítson magyarok között. Ezt nem hagyjuk - szögezte le.

Emlékeztetett: a Párbeszéd frakcióvezetője korábban a határon túli magyarokat "lerománozta" és támadta a kormányt azért, mert a magyar közösséghez tartozó embereket eszközökkel segítette a járvány elleni védekezésben.



LMP: csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját!



Csárdi Antal, az LMP képviselője az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett érvelt, azt hangsúlyozva, hogy a jelenlegi 27 százalékos adóteher több mint kétszerese az európai átlagnak. Hozzátette: nincs rendben, hogy több adófizetési kötelezettség a kenyér, a zöldség vagy a gyümölcs megvásárlásán, mint egy éttermi fogyasztáson. Úgy vélte, az ilyen luxuskiadásokat kellene több adóval sújtani.

Megjegyezte, abban az országban, ahol van pénz vadászati kiállításra és motorpálya-építésre, ott kell legyen forrás az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésére is.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára arra hívta fel a figyelmet: a jelenlegi kormány folyamatosan csökkenti adókat, jelenleg 36,6 százalék a GDP arányos adóterhelés. Ezzel szemben - folytatta - az LMP politikai kétszínűséget mutat az adópolitika tekintetében, hiszen korábban számos adóemelést és új adók bevezetését javasolták, most viszont adócsökkentést követelnek. Emlékeztetett: az LMP korábban sem a sertéshús, sem a baromfihús, sem a friss tej, sem a tojás áfájának csökkentését nem szavazta meg a parlamentben.

Tállai András azt ígérte, hogy a kormány megfontolja az áfacsökkentésre vonatkozó javaslatot, ugyanakkor meg kell vizsgálni, hogy az előálló 200 milliárd forintos adóbevételkiesést hogyan teremtsék elő, illetve, hogy a csökkentés jelent-e valóban árcsökkenést a fogyasztóknak.



DK: legyen népszavazás az ingyenes Covid-tesztről!



Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője bejelentette: azt javasolja, hogy legyen népszavazás az ingyenes koronavírus-tesztről.

"Szerintem azt kell javasolni, ha lehetséges, akkor az ellenzéki pártoknak közösen is kezdeményezni, hogy rendes, közjogi értelemben kötelező érvényű népszavazási folyamatot indítsunk el, annak érdekében, hogy a nép kikövetelje önöktől, hogy ingyenes teszt járjon mindenkinek, aki úgy gondolja, hogy veszélyben van" - fogalmazott.

Azzal indokolt: úgy látják, sokak jogos követelése, hogy korlátozás nélkül, bárki számára ingyenesen hozzáférhető legyen a tesztelés, és ez más európai országokban is így van.

Gyurcsány Ferenc arra is kitért: a kormányoldal által kívánt nemzeti egység nem jöhet létre kormányzati diktátumként, hanem csak úgy, ha az ellenzéki pártokat bevonják a vírusválság kezelésének minden egyes szakaszába. Úgy értékelt: az "állampárti gondolat melegágya", ha a kormányfő azt kéri, hogy az ellenzék mindenben támogassa őt.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: bár a DK most az összefogást hiányolja, az elmúlt hónapokban azonban minden erejével az összefogást gáncsolta. Arra szólította fel az ellenzéket, hogy ne támadják az egészségügyi vezetőket, akik most is a frontvonalban harcolnak.

Hangsúlyozta: ha a baloldal lenne kormányon, akkor fizetős lenne az egészségügy, és mindenkinek, aki elkapta a koronavírust, fizetnie kellene az ellátásért. Hazugságnak nevezte azt a DK-s állítást, miszerint 10 tesztből nyolcat saját zsebből fizetnek a magyarok. Ezzel szemben - folytatta - az igazság az, hogy a tesztek többsége ingyenes protokoll alapján történik.

Úgy értékelt: a baloldal "újra csúcsra járatja azt az álhírgenerátort, amit tavasszal elkezdett", és most is a vírusnak szurkolnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!