OGY - Krónika 5. rész (turizmus)

Belföld, 2021.05.26

Az egyes törvényeknek a turizmus-vendéglátás ágazatot érintő stratégiai célú módosításáról szóló törvényjavaslat megvitatásával folytatta munkáját az Országgyűlés szerdán.



Kormány: az új helyzethez kell igazítani a szabályozást


Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára expozéjában kiemelte: a 2010 utáni években a hazai turizmus kiemelkedő eredményeket mutatott fel, de a koronavírus-járvány példátlan csapást mért erre a szektorra. Most lehetőség van arra, hogy az élet belátható időn belül visszatérjen a rendes kerékvágásba, ezért nagy szükség van arra, hogy a szabályozási környezetet is hozzáigazítsák az új helyzethez, és ezt szolgálja ez a javaslat - magyarázta.

Kifejtette: a kezdeményezés három fő területen hoz változást. Egyrészt a vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók üzemeltetőit is bevonják az adatszolgáltatásba a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ részére, hogy teljesebb képet kaphassanak az ágazat működéséről, ami segít a célzottabb támogatások biztosításában is - mutatott rá.

Az államtitkár elmondta: másrészt lefektetik egy országos szálláshely-minősítési rendszer alapjait, így átláthatóbá válik a szálláshely-szolgáltatási ágazat. Harmadrészt pedig megteremtik annak a lehetőségét, hogy a kormány nevesíthesse a turisztikailag kiemelt jelentőségű településeket - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány stratégiai ágazatként tekint a turizmusra, és ennek megfelelő támogatásokat biztosított neki az elmúlt években. A kiemelt figyelmet a szektor kiemelt eredményekkel díjazta - jegyezte meg.


Fidesz: a turizmus stratégiai ágazat


Barcza Attila, a Fidesz vezérszónoka arról beszélt, hogy a turizmus stratégiai ágazat, a gazdaság egyik motorja, amelynek sikere pártokon felül álló érdek. A most megvitatott javaslat szakmai alapokon, tényeken alapul, hiszen érzékeny és sérülékeny ágazatról van szó, amelyben a trendek nagyon gyorsan változnak, és ezekre reagálni kell, ha azt szeretnék, hogy Magyarország továbbra is versenyképes maradjon - fogalmazott.

Úgy látja, a turizmusban kimagasló eredményeket értek el az elmúlt időben, de a járvány nagy csapást mért a szektorra. Azonban belátható időn belül újraindulhat az ágazat, így megindulhat a verseny a turistákért, ezért szükséges most az ágazati működés korszerűsítése - vélekedett. Hozzátette: minden válság egyben lehetőséget is ad az újrakezdésre, és a kormány nem tétlenkedett, így jöhetett létre ez a javaslat, amellyel sikeres turizmusfejlesztés valósulhat meg.


Jobbik: a többletadminisztráció nem segíti a versenyképességet


Szilágyi György (Jobbik) hangsúlyozta: a turizmus kiemelten fontos ágazat a nemzetgazdaság szempontjából, egész kistérségek, régiók gazdaságát határozza meg. A turizmus olyan nemzetközi piac, ahol kiélezett verseny folyik - tette hozzá.

Úgy vélte, ez a javaslat nem könnyíti meg a szolgáltatók helyzetét azzal, hogy egy újabb adminisztratív terhet ró rájuk, nem segít nekik, inkább újabb terhet jelent. A járvány valóban rosszul érintette az ágazatot, és fontos a látogatók bizalmának visszaszerzése, de ezt nem újabb adminisztratív terhekkel lehet elérni, nem segíti a versenyképességet a többletadminisztráció - mondta.

Megjegyezte: nem tér ki a javaslat arra, hogy mit kezd az állam a beérkező adattömeggel.

A képviselő szerint elsősorban a kormányhoz kötődő vállalkozóknak adtak támogatást a válságban, és ez a javaslat is az ő érdekeiket szolgálja.


KDNP: a cél, hogy növekedési pályára álljon a turizmus


Nacsa Lőrinc (KDNP) hangsúlyozta: jobbikos képviselőtársa bírálta a kormány turizmust érintő intézkedéseit, de a járvány előtti utolsó évben több szempontból is rekordot döntött az ágazat. A turizmus dinamikus növekedését megtörte a járvány, ezért a kormány az elsők között nyújtott mentőövet a szektornak a vállalkozások életben tartása és a munkahelyek megőrzése érdekében, több intézkedést hozott az ágazat támogatására - közölte.

Elmondta: a pünkösdi hétvége azt mutatja, hogy a magyarok elkezdtek újra pihenési lehetőségeket keresni, ez jó hír az ország újraindítása szempontjából. A járvány alatt pedig lehetőség nyílt sok szálláshely fejlesztésére - tette hozzá.

Kiemelte: a javaslat célja, hogy ne csak újrainduljon a turizmus, hanem ismét dinamikusan növekvő pályára álljon, és megint vonzó célpont legyen Magyarország.


MSZP: a kormány segíthetett volna a turizmusnak


Szakács László (MSZP) üdvözölte, hogy a kormány az előterjesztő, ugyanakkor azt mondta, több pozitívumot nem nagyon lát a javaslatban. Úgy látja, a javaslatban leírt kezdeményezéseket nem megfelelően fogják alkalmazni a gyakorlatban, a kormány visszaélhet ezekkel. A kormány az érdekeinek megfelelően fog kiemelt jelentőségűnek minősíteni régiókat - mondta.

Megjegyezte: nem tudni, az újabb adminisztrációs teher hogyan segíthet a turizmusnak.

Hangsúlyozta: a kormány korábban már segíthetett volna a szektornak, de nem fizették ki időben a támogatásokat, nem volt kellően rugalmas a rendszer.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!