OGY - Krónika 6. rész (kérdések, bizottsági jelentések, napirend után)

Belföld, 2018.12.10

A kormánypárti képviselők által feltett kérdések tárgyalása után a teremben maradt képviselők a bizottsági jelentések megtárgyalásával folytatták a munkát, majd napirend utáni felszólalásokkal ért véget az Országgyűlés hétfői ülésnapja.



Fidesz: milyen fejlesztések várhatók Békéscsabán?


Herczeg Tamás (Fidesz) arról beszélt, milyen fejlesztésekkel támogatja a kormány a modern városok program keretében Békéscsabát. Kitért arra, hogy az egy főre eső támogatás tekintetében kimagaslóan szerepel a város, a régiós fejlesztéseket nézve több mint 450 milliárdnyi forrást biztosított a kormány. Ennek köszönhetően épülhet meg a Békéscsabát és Kecskemétet összekötő gyorsforgalmi út, és több közlekedési projekt is megvalósulhat. A közlekedési fejlesztések mellett különböző gazdaságélénkítési projektek valósulhatnak meg, és vonzóvá válhat a város a befektetők számára.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára rámutatott: 2010 előtt a térség teljes leépítése zajlott, munkahelyek vesztek el, a termelők nem találták értelmét a termelésnek. Békéscsaba helyzetét konszolidálni kellett - rögzítette, hozzátéve: a program keretében juttatott forrásokból 128 milliárd forintra már le is szerződtek.


A következő napirend előtti pont előtt az elnöklő Lezsák Sándor jelezte: bár a tárgysorozatba vételi kérelmet benyújtó képviselők hiányoznak, de ez nem akadályozza a viták lefolytatását.


Vita nélküli bizottsági jelentések


A tárgysorozatba vételi kérelmek megtárgyalása után a törvényjavaslatokhoz benyújtott bizottsági jelentésekről és összegző módosító javaslatokról tárgyaltak a képviselők.

A honvédség új szervezeti kialakításáról szóló vitában Volner János (független) javasolta, hogy egyes tartalékosok kapjanak adókedvezményt. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára jelezte, hogy a kormány megfontolja a javaslatot.

A honvédelmi alkalmazottak jogállásáról szóló törvény során nem volt vita, mivel az ellenzék kivonult az ülésteremből. Erre reagálva Németh Szilárd azt jegyezte meg a tárgyalás végén, hogy az ellenzék bebizonyította: a magyarok a haza védelmében sem számíthatnak az ellenzékre.

A napirenden szerepelt még további 16 javaslat vitája, de az ellenzék ezeken sem vett részt, így politikai vita nem alakult ki. Egyebek között a közigazgatási bíróságokat, a kulturális tárgyú törvényeket, illetve a családtámogatási rendszert érintő módosító javaslatok bizottsági jelentéseit tárgyalták meg.


Napirend után


Napirend utáni felszólalásra három képviselő jelentkezett. Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 70. évfordulójáról emlékezett meg, Horváth László (Fidesz) a Felső-Mátra áramellátásnak biztonságáról értekezett, Tapolczai Gergely (Fidesz) jeltolmács segítségével a fogyatékos emberek világnapja alkalmából szólalt fel.


Jakab István levezető elnök lezárta a napirend tárgyalását, a képviselők kedd reggel 8 órakor folytatják a munkát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!