OGY - Krónika 6. rész (ombudsmani beszámolók)

Belföld, 2019.06.25

Az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2017-es és 2018-as beszámolóinak vitájával folytatta munkáját a Ház kedden.



Alapvető jogok biztosa: a jelentések megállják a helyüket


Székely László, az alapvető jogok biztosa felszólalásában azt mondta: a jelentések önmagukban megállják a helyüket, így azokat nem kívánja kiegészíteni.

Arra tért ki: szeptemberben lejár hatéves megbízatása. Élete és pályafutásának legszebb hat évének nevezte a hivatalban töltött időt, és azt mondta: próbálta megőrizni "azt a talentumot", amit bizalomként kapott az Országgyűléstől.



Az igazságügyi bizottság támogatja a beszámolókat


Vejkey Imre (KDNP) az igazságügyi bizottság képviselőjeként azt mondta: mindkét beszámoló bemutatja az alapvető jogok biztosának alapjogvédelmi tevékenységét, a gyermekek jogainak, a jövő nemzedékek érdekeinek, a nemzetiségek és a leginkább veszélyeztetettek, különösen a fogyatékkal élők érdekében kifejtett tevékenységet.

A jelentések 85 százalékos befejezési hatékonyságot mutatnak - hangsúlyozta. Szólt arról is, hogy a panaszokat elektronikusan is be lehetett nyújtani az említett években.

A 2018-as statisztikákról azt mondta: csökkent a panasszal élők száma. Mindkét beszámoló kitér a hivatal nemzetközi kapcsolataira is - ismertette.


A nemzetiségi bizottság köszönetet mond a hivatal munkájáért


Alexov Lyubomir szerb nemzetiségi szószóló a nemzetiségek bizottságának véleményét közvetítve megköszönte a nemzetiségek érdekében eljáró helyettes munkáját, ahogy a nemzetiségi kulturális rendezvényekért vagy a megyelátogatásokért is köszönetet mondott.

Egyre hatékonyabbnak értékelte a nemzetiségi jogvédelmet, kijelentette ugyanakkor: továbbra is van még feladat, különösen a romák kénytelenek hátrányt szenvedni származásuk miatt.

Szükségessé vált átfogó vizsgálat a média nemzetiségi műsoraival kapcsolatban is - mutatott rá és említést tett a nemzetiségi pedagógusképzés problémáiról. Ugyanakkor elismerően szólt arról a tudatformálásról, amely a többségi társadalomban zajlott a nemzetiségekkel kapcsolatban.



Fidesz: a gyermekjogok nagy hangsúlyt kapnak


Salacz László (Fidesz) azt mondta: a beszámolók részletesen foglalkoznak a gyermekjogok védelmében tett átfogó vizsgálatokról.

Az ombudsman az alapjogvédelmi funkció erősítése érdekében élt jogszabály-változtatási kéréssel is - emelte ki.

Szólt a hivatal nemzetközi kapcsolatairól is, az ENSZ intézményeivel fenntartott kapcsolatokról.

Egyre nagyobb azok aránya, akik elektronikus úton keresik fel a hivatal, nagyjából 2700 beadvány érkezett ilyen módon - ismertette.


A Jobbik felszólalója elismerően szólt a hivatal munkájáról


Varga-Damm Andrea (Jobbik) méltatta a hivatal tevékenységét, mindössze azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés csak most vette napirendjére a 2017-es beszámolót. Üdvözítőnek nevezte, hogy a hivatalnak széleskörű kapcsolatrendszere van.

Szólt a gyermekek és a fogyatékkal élők jogairól. Azt mondta: a beszámoló erős tükör a társadalomnak, az intézményrendszernek és a kormánynak, utóbbi helyében pedig nem lenne büszke a jelentésben foglaltakra.

Emlékeztetett: a hivatal már korábban stratégiát dolgozott ki a gyermekjog védelmének biztosítására.


KDNP: állandó elem a gyermekvédelmi szakellátás vizsgálata


Vejkey Imre (KDNP) azt emelte ki, hogy az alapvető jogok biztosa 2017-ben elsősorban a gyermekek, a fogyatékossággal élő személyek valamint a további különösen veszélyeztetett csoportok jogainak védelmét vizsgálta.

A biztos az egyik stratégiai, gyermekjogi ügyben azért indított vizsgálatot, mert fel kívánta tárni, hogyan érvényesülnek a gyermekvédelmi szakellátásba vétel során a gyermekjogok - hangsúlyozta.

Munkája során állandó elem a gyermekvédelmi szakellátás elemeinek állandó monitorozása - emelte ki a vezérszónok. Hozzátette, hogy 2017-ben az ombudsman négy szakellátási intézményben folytatott vizsgálatot.

Szinte valamennyi fogyatékossági csoport megjelent a biztos látókörében, a leginkább kiemelt figyelem az emberi méltósághoz való jog érvényesülésére irányult - ismertette véleményét a politikus.

A biztos és munkatársai több, időseket ellátó otthonban is vizsgálatot folytattak - mondta a képviselő.

Az ombudsman 2017-ben 219 jogszabálytervezetet véleményezett, két előterjesztésről hivatalból alakította ki álláspontját, míg 2018-ban 154 jogszabálytervezet véleményezésére kérték fel és 119 jelentést adott ki - sorolta a statisztikákat.

A nemzetiségi biztoshelyettes törekedett ara, hogy jelen legyen a közösségek mindennapi életében. A biztoshelyettesi intézmény megalakulása óta folyamatos emelkedés tapasztalható a programok számában - fogalmazott.

A jövő nemzedékek biztoshelyettese elvi állásfoglalást adott ki az ENSZ fenntarthatósági fejlődési céljainak hazai megvalósíthatóságáról - mondta Vejkey Imre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!