OGY - Krónika 7. rész (napirend után)

Belföld, 2020.07.03

A határozathozatalokat követően napirend utáni felszólalásokkal ért véget az Országgyűlés pénteki ülésnapja, egyúttal őszig várhatóan utolsó ülése.



Napirend után



Dúró Dóra (független) arról beszélt: "szürreális időutazáson vett részt", amikor nemrégiben Csenyétén, azon a településen járt, ahová a mentők sem mertek bemenni, mert halálos fenyegetés érte őket. Sérelmezte, hogy az esetet követően a mentősök ellen indítottak eljárást.

Steinmetz Ádám (Jobbik) azt mondta: a járvány miatt kialakult válság miatt sokan vesztették el állásukat, a Fidesz-kormány viszont GDP-arányosan nem költött szinte semmit a munkahelyek megvédésére. Érdemi munkahelyteremtést szorgalmazott.

Rig Lajos (Jobbik) arról számolt be, hogy a Jobbik pártalapítványa segítségével a svájci máltai lovagrend két teherautónyi orvosi felszerelést és eszközöket adományozott egy magyarországi orvostudományi egyetemnek.

Keresztes László Lóránt (LMP) Pécs városának költségvetési helyzetéről beszélt, hangsúlyozva, hogy a önkormányzatokat, így Pécset is, kormányzati megszorítások érik.


Az elnöklő Latorcai János bezárta az Országgyűlés ülését és bejelentette, hogy a törvényhozás várhatóan szeptember 21-én ül össze legközelebb.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!