OGY - Krónika 8. rész (azonnali kérdések, kérdések)

Belföld, 2022.11.21

A szélenergiáról, az önkormányzati földadó bevezetéséről és a baloldali pártok külföldi kampányfinanszírozásáról tettek fel azonnali kérdéseket a képviselők hétfőn az Országgyűlésben, majd a kérdésekkel folytatódott a parlamenti munka.



LMP: mi a kormány álláspontja a szélenergiáról?



Kanász-Nagy Máté (LMP) azt kérdezte: miután Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium vezetője lemondott, mi a kormány álláspontja a szélenergia engedélyezésével kapcsolatban. "Most akkor a kormányon belül honnan fúj a szél?" - tette fel e kérdést. Rámutatott: az ország energiaigényének akár 10 százalékát is ki lehetne váltani a szélenergiával, amelyet azonban a kormány lényegében betiltott 2016-ban.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója azt válaszolta: "a szél Lantos Csaba felől fúj", vagyis a képviselőnek lehetősége lesz ebben a témában megkérdezni az új energiaügyi tárca várományosát.

Azzal vádolta az LMP-t, hogy bár zöld pártként definiálja magát, csak a szélenergiáról beszél. Ez így ipari lobbi és nem zöldpolitika - hangsúlyozta.

Az LMP képviselője ezt visszautasította, szerinte az LMP igenis sokat beszél a napelemekről is, például arról, hogy ezt az ágazatot büntetőadóval sújtotta a kormány.

Orbán Balázs viszonválaszában kiemelte: nem igaz, hogy a kormány ellehetetlenítette volna az ágazatot, hiszen 2014 óta 0,2-ről 11 százalékra emelkedett az energiamixben a napenergia aránya.

Úgy vélte: az első és legfontosabb a napenergia, aztán a geotermikus energiaforrások, és utána lehet beszélgetni a szélenergia kiterjesztéséről. Hozzátette: a szélerőmű parkok olyan környezeti terhelést okoznak, amivel érdemes csínján bánni.


Fidesz: Márki-Zay Péter meg akarja sarcolni a gazdákat


Győrffy Balázs (Fidesz) azzal vádolta Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy a gazdákat akarja megsarcolni, a földtulajdonosoktól több millió forintot "vasalna be". A kormánypárti politikus Márki-Zay Pétert a "dollárbaloldal megbukott miniszterelnök-jelöltjének" nevezte és azt kérdezte, számíthat-e a gazdatársadalom a kormányzat figyelmére "ebben a kritikus helyzetben".

Farkas Sándor, az agrártárca államtitkára válaszában tiltakozott a földadó bármilyen formája ellen, és azt ígérte, a kormány megvédi a gazdálkodókat a baloldali városvezetők elhibázott politikájától.

Szerinte nem egyedi esetről van szó, mert már a szentesi önkormányzat is földadó bevezetését terjesztette elő.


KDNP: mi a kormány álláspontja a baloldal külföldi finanszírozásáról?


Vejkey Imre (KDNP) arról beszélt, hogy a baloldali pártok külföldi finanszírozásával kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottság múlt heti ülésén megdöbbentő részletek derültek ki: a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben nem volt arra példa, hogy külföldi magánszemély vagy cégek kampánytámogatással próbálták volna befolyásolni a választások kimenetelét.

Márki-Zay Péter azóta be is jelentette, hogy több százmillió forint kampánypénzt kapott külföldről, Soros György egyik szervezetétől - tette hozzá. Hangsúlyozta: a pártok nem fogadhatnak el külföldről érkező támogatásokat, de ezt a szabályt azzal játszotta ki a baloldal, hogy Márki-Zay Péter szervezete kapta a pénzt, amely nem pártként működik.

Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára a külföldi finanszírozás ügyében hangsúlyozta: egyetért az amerikai elnök megközelítésével, aki nemrégiben meghosszabbította a külföldi választási beavatkozás miatt kiadott veszélyhelyzeti rendeletét. Hangsúlyozta: bár az Egyesült Államokban nem arra a finanszírozóra gondoltak, akiről Márki-Zay Péter kapcsán Magyarországon beszélnek, a világ demokratikus országaiban tilos ilyen akciókat végrehajtani. Jelezte: az ügyben még számos bűncselekmény - a sikkasztás, a pénzmosás, a személyes adatokkal való visszaélés, vagy a költségvetési csalás - gyanúja is felmerülhet. Szükségesnek nevezte, hogy minél hamarabb nyilvánosságra kerüljenek az ügy részletei, amelyek a nemzetbiztonsági bizottság előtt elhangzottak.


Kérdések


DK: miért éri meg a debreceni BMW beruházás?


Varga Zoltán (DK) azt kérdezte: miért éri meg magyar adófizetőknek a debreceni BMW beruházás? Szerinte ugyanis a gyár körüli fejlesztések a költségvetésnek 120 milliárdjába kerülnek, azaz minden egyes munkahelyre 120 milliós támogatás jut. Azt is megkérdezte: ellenőrzik-e a magyar hatóságok a BMW által megbízott török cég vendégmunkásainak élet- és munkakörülményeit?

Sztáray Péter államtitkár szerint a BMW-gyár jövő autóiparát hozza el Magyarországra, hiszen az első olyan gyár lesz a világon, amely a gyártás során teljesen elszakad a fosszilis energiahordozóktól, ezért nem kérdés, hogy miért éri meg a magyar adófizetőknek a beruházás. Közölte: a hatályos jogszabályok szerint kizárólag munkavállalói engedéllyel rendelkező munkavállalókat alkalmazhat a cég, és az ideiglenes lakóhelyükre vonatkozó minden építési tevékenység engedélyköteles.

Kiemelte: az építőipari munkák jelentős részét magyar székhelyű cégekre bízták.



MSZP: mi lesz a betegekkel?



Szabó Sándor (MSZP) a szociális terület és az egészségügy átalakítása miatt bírálta a kormányt. Azt mondta: az egészségügy átalakítása miatt kórházak, esetleg szakrendelők zárnak majd be, elfekvőket szüntetnek meg. Mi lesz a betegekkel, lesz-e elegendő ápoló az ellátásukra? - kérdezte.

Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára közölte: mindenki továbbra is megkapja azt a gondoskodást, mint a korábbiakban. Aki szociális ellátásra szorul, az szociális intézménybe kerül, aki pedig egészségügyi ellátásra szorul, azt továbbra is egészségügyi intézményben fogja az állam ellátni - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!