OGY - Krónika 8. rész (jegybanki beszámoló, napirend után)

Belföld, 2021.12.01

Az Országgyűlés lezárta a Magyar Nemzeti Bank 2020. évi üzleti jelentésének és beszámolójának tárgyalását, majd áttért a napirend utáni felszólalásokra.  



MNB: a jegybank Európában elsőként lépett az infláció miatt


Virág Barnabás, az MNB alelnöke a vitára úgy reagált: erős szakmai együttműködésben állnak a Pénzügyminisztériummal, még ha egyes kérdéseket nem is ugyanúgy értékelnek. Megjegyezte: az elmúlt időszakban egyre több nemzetközi példa van a jegybankok és a pénzügyminiszterek közötti vitára, ennek oka szerinte az infláció megjelenése.

Tavalyig négy éven át 3 százalékos volt az infláció Magyarországon - mutatott rá -, vagyis a jegybank az árstabilitást sikeresen elérte. Ismételten hangsúlyozta az árak globális emelkedését. Beszámolt arról, hogy az MNB Európában elsőként kezdett kamatemelési ciklust, ezzel időben és megfelelően reagált.

Arra a felvetésre, miszerint egymásnak ellentmondó hatást okozó eszközöket alkalmaz a jegybank, azt fogalmazta meg: a járvány alatti időszakban minden jegybank vásárolt állampapírt, hogy segítse a költségvetést. Ezen széleskörű programokból azonban egy lépésben nehéz lenne visszavonulni. Ezért kezdte el az inflációra reagálva az alapkamatot emelni a jegybank, fokozatosan csökkentve közben az állampapírvásárlást.

Szerinte nincs Magyarországon még egy olyan műhely, amely az elmúlt öt évben több tanulmányt jelentetett volna meg a versenyképesség fontosságáról - válaszolta egy másik felvetésre.

Az infláció mértékéréről azt mondta: az 5 százalékos adat az éves átlagos mutató. Jelenleg valóban e felett van az érték, de a kilátások szerint, bár novemberben még lesz emelkedés, az mérséklődni fog. Hangsúlyozta: a jövőben is mindent megtesznek az inflációs cél eléréséhez.

A kamatemelésről azt mondta: az MBN 2013 óta számos intézkedést hozott a hitelt felvevő családok és vállalkozások stabil helyzete érdekében, például az adósságfék bevezetésével.

Közölte: továbbra is vannak olyan termékek, amelyek ennek hatásától mentesülnek, például a csok vagy a zöld otthon program hitele. Hozzátette: az eddigi kamatemelés mintegy tíz százalékkal növelheti a meglévő hitelek törlesztőrészletét.

Elmondta azt is, hogy a beruházási ráta Európában az egyik legmagasabb, a munkanélküliségi ráta is csökkenő. Szerinte a moratóriumok Európában a legszélesebb körben érték el a családokat és a vállalkozásokat. Hozzátette: a lakossági hitelállomány mintegy 5 százaléka marad a moratórium alatt, a vállalati hiteleknek pedig nagyjából 7 százaléka. Ez az MNB várakozásánál is alacsonyabb szám - ismertette -, az pedig a gazdaság növekedésére utal, hogy sokan tudnak visszatérni a törlesztéshez.


Az ülésen elnöklő Latorcai János a vitát lezárta.


Napirend után



A napirend utáni felszólalásokat kezdő Aradszki András (KDNP) arról beszélt, hogy hogyan valósult meg a Modern városok program Érden.

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) a kormány migrációs politikáját bírálta, míg párttársa Steinmetz Ádám (Jobbik) pedig beváltatlan kormányzati ígéretekről beszélt.

Ezt követően Latorcai János levezető elnök az ülést bezárta, a parlament várhatóan csütörtök reggel folytatja munkáját.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!