OGY Krónika 8. rész (napirend után)

Belföld, 2018.11.19

Napirend utáni felszólalásokkal ét véget a parlament hétfői ülése; a témák között az első világháború témája éppúgy helyet kapott, mint a Tisza-tó fejlesztése vagy a kilakoltatási moratórium.

Alexov Lyubomir szerb nemzetiségű szószóló a száz éve befejeződött "nagy háborúra" emlékezett napirend utáni felszólalásában, külön megemlítve azokat, akik nemzetiségi katonaként, esetleg épp anyaországuk ellen vonultak hadba a magyar zászló alatt.

F. Kovács Sándor (Fidesz) a Tisza-tóra, Magyarország második legnagyobb állóvízére hívta fel a figyelmet; hangsúlyozta, hogy páratlan érték a négy megye határolta, 127 négyzetkilométeres mesterséges vízterület, amely 45 éve jött létre, egyben a terület komplex kezelési tervének megalkotását sürgetve.

Fónagy János (Fidesz) Baross Gábor, a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság- és közlekedéspolitikusa érdemeit méltatta, megemlítve, hogy az egykori kormánytag felismerte: a szuverenitáshoz elengedhetetlen a fejlett infrastruktúra megléte, és ezért tett is.

A kétszáz évessé lett mosonmagyaróvári gazdászképzést méltatta Magyar Zoltán (Jobbik), kiemelve, hogy Európa, de talán a világ e területen legrégebb óta működő intézménye ez, majd hosszan sorolta az ország- vagy világszerte ismertté vált egykori diákokat.

Frakciótársa, Potocskáné Kőrösi Anita a rokkantnyugdíjasok problémáira hívva fel a figyelmet, mondván, a folyamatosan emelkedő árak mellett mind nehezebb helyzetben vannak ezek az emberek.

A szintén jobbikos Z. Kárpát Dániel - a kilakoltatási moratórium kapcsán - a kormányzat gazdasági árulásának nevezte a lakáskasszák megszüntetését, kifogásolva, hogy az új rendszerben például nem takarékoskodhatnak ilyen módon a társasházak.

Tasó László (Fidesz) Hajdú-Bihar megye napjáról emlékezett meg.

Lukács László György (Jobbik) a hajléktalanok problémájának kezeléséről szólt, mint mondta, nem az a legjobb megközelítés a hajléktalanhelyzet megoldására, amelyet a kormány választott, és amellyel láthatatlanná akarják tenni a fedél nélkülieket. Emellett szót emelt amiatt is, hogy a kórházaknak többlet terhet jelent, ha olyan hajléktalant visznek be, akiknek egészségügyi helyzete azt nem indokolja.

Ander Balázs (Jobbik) a szakképzési centrumokhoz történő kancellári kinevezésekről beszélt. Mint mondta, nem értenek egyet azzal, hogy "komisszárokat" nevezzenek ki a centrumok élére, mert az csak egy újabb "kádertemető" lesz a Fideszeseknek, a kancellárok viszont "élet-halál urai" lesznek. A képviselő emellett több pénzt kért a kormánytól a szakképzési rendszer fenntartására.

László Imre (DK) a Gruevszki-üggyel kapcsolatban napirend után azt mondta, csak a külföldi sajtóból tudták meg, hogy mi történt, és világbotránynak minősítette, hogy egy elítélt bűnözőt diplomata segítséggel hoztak be az országba, miközben más afgán és szír bevándorlóktól, akik országukban képviselők voltak, megtagadták a menedékjogot.

Hajdu László (DK) a száz évvel ezelőtt elhunyt Szabó Ervinről emlékezett meg.

Székely Sándor (DK) felszólalásában ara mutatott rá, hogy a kormány-közeli üzletemberek folyamatosan lopják az uniós pénzeket és feltette a kérdést: nem akarják-e végrehajtani Pokorni Zoltán korábbi Fideszes képviselő javaslatát, amely szerint levágják a kezét annak, aki belenyúl a kasszába?

Csöbör Katalin (Fidesz) az unió feladatmegosztó eljárásával kapcsoltban arról beszélt, hogy a szociálpolitika, a munkajogi, családjogi, illetve büntetőjogi területeken az európai közösség aránytalanul nagy mértékben szól bele a nemzetek törvényhozásába, akadályozzák a tagállamok hatáskörét. Hozzátette: a magyar parlament jobban tudja, hogy a Miskolc környéki emberek, vállalkozások igénye.

Demeter Márta (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megváltoztatták a fel- és leszállási útvonalakat, emiatt több embert érint a zajterhelés.

Csárdi Antal (LMP) lakhatási témában szólalt fel, elmondása szerint a 145 éves Budapesten lakhatási válsággal küzdenek az emberek. A fiatal családok nehezen találnak lakást, az egyetemi hallgatók csak töredéke jut kollégiumhoz, az albérletárak viszont olyan magasan vannak, amit már nem engedhetnek meg maguknak.

Ungár Péter (LMP) azokat a fővárosi projekteket sorolta fel, amely miatt csökkenni fog Budapesten a zöld terület mérete, illetve több, mint ezer fát vágnak ki.


A felszólalást követően Jakab István levezető elnök lezárta a parlament ülését, a képviselők várhatóak november 26-án folytatják a munkát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!