OGY - Krónika 9. rész (határozathozatalok)

Belföld, 2022.11.22

Szavazásokkal folytatta munkáját kedden az Országgyűlés, amely döntött egyebek mellett a kormány szerkezetének átalakításáról, az Aranybulla napjává tette április 24-ét, valamint az Európai Bizottság kérésére is módosított törvényeket.



Elfogadták KFOR-misszióban való magyar részvételről szóló beszámolót



Elfogadta az Országgyűlés - 183 igen, négy nem szavazattal - a NATO koszovói békefenntartó műveletében (KFOR) történő magyar katonai szerepvállalásról szóló beszámolót.

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára az erről szóló, korábbi parlamenti vitában elmondta: Magyarország a koszovói békefenntartó művelet egyik legnagyobb résztvevője, 2021 októbere és idén október között magyar parancsnok vezette a KFOR-missziót.



Beruházásvédelmi megállapodás San Marinóval



A képviselők döntöttek a Magyarország és San Marino közötti, a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről. A dokumentum célja a kétoldalú gazdasági kapcsolatok előmozdítása.



Kihirdették a Nemzetközi Migrációs Szervezet alapokmányának módosítását



Az Országgyűlés kihirdette a Nemzetközi Migrációs Szervezet alapokmányának módosítását, amivel nemzetközi jogi kötelezettséget teljesített.

A változtatások technikai jellegűek: a módosítás a főigazgató-helyettesek számát egyről kettőre emeli, és pontosítja választásuk szabályait.



Április 24-e az Aranybulla napja lett



Az Aranybulla napjává nyilvánította április 24-ét az Országgyűlés. A törvényhozás 181 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el az 1222. évi Aranybulla jelentőségéről és az Aranybulla napjáról szóló törvényt, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be.

A jogszabályban rögzítették: indokolt, hogy az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumáról, az Aranybulláról kibocsátásának 800. évfordulója alkalmából megemlékezzenek, és elismerik, hogy az Aranybulla eszmeisége bizonyos vonatkozásaiban a modern kori demokrácia eszmetörténeti előzményének tekinthető.

Az elfogadott javaslat indoklása emlékeztet: történeti hagyomány szerint II. András az Aranybullát Szent György napján, azaz április 24-én adta ki.



EU-Katar légiközlekedési megállapodást fogadtak el a képviselők



Az Országgyűlés a szükséges módosításokkal - 175 igen szavazattal és 13 tartózkodás mellett - ismét kihirdette az Európai Unió és Katar közötti légiközlekedési megállapodást, amelyet a törvény idén nyári elfogadása után a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek.

A törvényt azért kifogásolta az államfő, mert az szerinte nem felelt meg a magyar jog és a nemzetközi jog összhangjának biztosítását előíró alaptörvényi követelménynek. Az egyezmény ideiglenes alkalmazásával kapcsolatban is voltak észrevételei.



Az Európai Bizottság kérésére módosítottak törvényeket


Az Országgyűlés kivételes eljárásban megtárgyalta és 152 igen, 14 nem szavazattal, valamint 23 tartózkodás mellett elfogadta az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságról és a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében az Európai Bizottság kérésére elfogadott egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Az európai uniós költségvetési források felhasználásának még hatékonyabb ellenőrzését ellátó intézményrendszer létrehozása céljából - a javaslat alapján jelenleg az államháztartásért felelős miniszter irányítása alá tartozó központi hivatalként működő - Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság a továbbiakban autonóm államigazgatási szerv lesz. Feladatainak ellátásában teljesen független, feladatkörében más személy vagy szerv által nem utasítható, feladatköre ellátásához más személytől vagy szervtől iránymutatást nem kérhet, feladatát más szervektől elkülönülten és befolyásolástól mentesen látja el.

A Magyarországgal szemben indult kondicionalitási eljárás keretében a kormány vállalta, hogy létrehozza a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot. E vállalásnak eleget téve megállapították az igazgatóság szervezetére, működésére és a vezetőjének jogviszonyára vonatkozó alapvető szabályokat.



Változtatott a kormány szerkezetén a parlament



December 1-jétől létrejön az Energiaügyi Minisztérium, az építési és beruházási tárca neve Építési és Közlekedési Minisztériumra változik, jövő év január 1-jétől pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodából történő kiválással létrejön a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A képviselők 134 igen, 50 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett fogadták el a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény és egyes kapcsolódó törvények módosítását a kormányfő kezdeményezésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!