OGY - Semjén: erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is bizonytalan lenne

Belföld, 2019.12.09

Erős anyaország nélkül a határon túli magyarság támogatása is több mint bizonytalan lenne - emelte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn.

Semjén Zsolt éves meghallgatásán azt mondta: a nemzetpolitika mára egységes ívet alkot, ami úgy vált lehetővé, hogy 2010-től az alapoktól tudták újjáépíteni a területet.

Jelezte: 2010 óta megtízszereződött a nemzetpolitikai célú támogatás. Ennek formái között említette a nemzeti jelentőségű intézmények segítését, és a különböző pályázati forrásokat. Rámutatott: a Magyar Állandó Értekezlet által javasolt nemzeti jelentőségű intézmények ebben a rendszerben kiszámítható módon kaphatják meg finanszírozásukat, a források felhasználása "értelmes és a cizellált módon" történik.

Kitért a külhoni gazdaságfejlesztési program elindítására is, kiemelte: ez jó az ott élő magyarságnak, a többségi nemzetnek, jó az utódállamoknak és jó Magyarország gazdaságának is.

Ismertette: ötezer külhoni magyar intézmény programjainak működéséhez járultak hozzá. 83 nemzeti jelentőségű intézmény van, és 12 nemzeti jelentőségű program, ennek keretében további 170 intézmény és szervezet kaphatott támogatást - tette hozzá.

Kárpátalja vonatkozásban kiemelte: amíg a magyarság szerzett jogait nem biztosítják ismét, Magyarország Ukrajna minden NATO-s és uniós közeledését blokkolja. A magyarság megmaradása érdekében jelentős támogatást nyújtanak: megkétszerezték a kárpátaljai szociális program keretét, ami érinti az ottani orvosokat, művészeket, magyar nyelvű újságírók, lelkészeket. A pedagógusok bérkiegészítését évi 500 ezer forintra növelték - jelezte.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról hangsúlyozta: összesen mintegy ezer óvodát építettek, vagy újítottak fel. A 2018/19-es tanévben 200 ezer magyar gyermek után utaltak oktatási és tankönyv-taneszköz támogatást. Méltatta a diaszpóra-területeken a Kőrösi Csoma Sándor program és a Petőfi Sándor program ösztöndíjasainak munkáját.

Kiemelte a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot is, az idén már a 100 ezret is meghaladja az utazó diákok száma. Ötven magyar középiskola kollégium és szórványkollégium működését biztosítják, és nyolc külhoni magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény, illetve magyar kar működését finanszírozzák.

Jelezte: a tervek között szerepel magyar emigrációs és diaszpóra központ kialakítása, amely tudásbázis, bemutató tér és a nemzetközi kapcsolatok építésének helye is lenne egyúttal, illetve a Mikes Kelemen program keretében hazaérkező értékek egy részét is itt helyeznék el. Eddig több mint 3700 ládányi hagyaték érkezett haza - fűzte hozzá.

Beszámolt a honosítás és visszahonosítás eredményeiről is, kiemelve, hogy meghaladja a 1,1 millió az új magyar állampolgárok száma. Újdonságként említette, hogy azok a magyar állampolgárok, akiknek nincs uniós lakcímük, már részt vehettek az európai parlamenti választásokon.

Bencsik János (Jobbik) a Trianon 100 évforduló kapcsán szóvá tette, hogy kevés konkrétum látszik, nem tudni, milyen szemlélet alapján, milyen költségvetési forrásokból valósulna majd meg.

Válaszában jelezte: a kormány döntése alapján a Trianon megemlékezések az első világháborús emlékbizottság keretében történnek, Kásler Miklós irányítása alatt az Emmiben. Rámutatott: nem spórolható meg a nemzeti gyász, lehetetlen, hogy ne gyászoljuk meg azt, amit meg kell gyászolni. Hozzátette: a magyarság nem veszítette le Erdélyt, addig nem lehet ezt mondani, amíg van 1,5 millió magyar, aki meg akarja őrizni magyarságát. Hangsúlyozta a történelmi igazság kimondását, nemcsak saját magunknak, hanem nemzetközi színtéren és az utódállamok nyelvén is. Kitért a nemzeti büszkeség megélésére is, Magyarország nem csak megmaradt, hanem erősödik is.

A gazdaságfejlesztési programot ért román nagyköveti kritikákról elmondta: tételes szóbeli megállapodás született a román féllel, a tárgyalásokat Kelemen Hunor, RMDSZ-elnök vezette. Ezt a megállapodást érvényben lévőnek tekintik - szögezte le Semjén Zsolt, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy az unióban a személyek és a tőke szabadon áramolhat.

A sportközvetítések kiterjesztésére vonatkozó felvetésre azt mondta, a helyzet lényegében reménytelen. A kiterjesztést ellenzi az unió 27 tagállama, maga az Európai Bizottság és a jogtulajdonosok is. Jelezte: felajánlották, hogy Magyarország megvásárolja a sugárzási jogot, nem kis összegért, de erre sem mutattak hajlandóságot. Úgy fogalmazott: elmentek nemcsak a falig, hanem a vakolatot is leverték, de ha átlépnek egy határt, akkor a jogtulajdonosok még azt is megtilthatják, hogy Magyarország itthon közvetítse a sporteseményeket. Annyit tudtak elérni, hogy a jogokat megvásárolták, a téli és nyári olimpiára, illetve a legfontosabb futball-mérkőzéseknél. Ezt a kábelszolgáltatókon keresztül tudják biztosítani, ha ez nem működik, náluk kell reklamálni.

A marosvásárhelyi katolikus líceum ügyében küzdenek - jelezte. Hozzátette: az RMDSZ minden segítséget megkap, és ő maga a Vatikánban is megtette a szükséges lépéseket. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) helyzetéről azt mondta: a döntést részint a MOGYE-nak, részint az RMDSZ-nek kell meghozni, amíg azt mondják, harcolnak, minden támogatást megadnak. Ha a helyzet reménytelenné válik, a Sapientia keretében egy orvosi, gyógyszerészi kar kialakítását helyezte kilátásba.

Pánczél Károly (Fidesz) által felvetett, az ukrán-magyar határon tapasztalható problémákról elmondta: a sokadik megbeszélést hívják össze, néhány hétig van jótékony hatása, de aztán visszarendeződik a bürokrácia érzéketlensége.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!