Október 12-én nyílnak meg a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai

Belföld, 2020.09.17

Október 12-én nyílnak meg a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatai, jövőre 9,3 milliárd forint áll rendelkezésre az alapban - közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.

Október 12-én nyílnak meg a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai Szalay-Bobrovniczky Vince a Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ tájékoztató rendezvénye előtt újságíróknak elmondta: erre az évre 7,7 milliárd forintra lehetett pályázni a kormány által létrehozott NEA keretein belül, jövőre ez az összeg már 9,3 milliárd forint lesz, 2022-ben pedig 10,5 milliárd forint. Felidézte: a személyi jövedelemadónak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak az adózók, de nem rendelkeznek róla, automatikusan a NEA-ba kerül, és a pénzt civil szervezetek támogatására fordítják, az összeg pedig évről évre nő.

A helyettes államtitkár elmondta: október 12-étől egy hónapon át az összevont szakmai és működési célokat is tartalmazó pályázatokat adhatják be a civil szervezetek, november 12-étől pedig az egyszerűsített pályázatokat várják, amelyek beadására szintén egy hónap áll rendelkezésre.

Kiemelte: az egyszerűsített pályázatok keretösszege a tavalyi 200 ezer forintról 300 ezer forintra nőtt.

Mint mondta, országosan több mint 60 ezer civil szervezet működik, ebből 15-20 ezer indul a NEA pályázatain, és 40 százalékuk nyer is. Az egyszerűsített, 300 ezer forint támogatási összegű kiírással ezen az arányon kívánnak javítani, ez ugyanis bírálóbizottság nélkül, "automatikusan" megítélt támogatás.

Elmondta: idén a Falusi Civil Alap 5 milliárd forintos keretösszegére az ötezer lakosúnál kisebb települések civil szervezetei pályázhattak, így a csaknem tízmilliárd forintos NEA-kerettel együtt az állam 15 milliárd forinttal támogatja a civil szférát.

A helyettes államtitkár kiemelte: a civil szervezetek kiváló munkát végeznek, értéket teremtenek, a közösségért fejtenek ki tevékenységet és számos terhet levesznek az állam válláról, ezért érdemes őket támogatni.

Szalay-Bobrovniczky Vince a Budapesti Civil Közösségi Szolgáltató Központ civil szervezetek képviselőinek szervezett tájékoztató rendezvényén - amely az országos roadshow utolsó állomása volt - ismertette a NEA pályázataival összefüggő legfontosabb információkat. Elmondta: a 60 ezer civil szervezet egyharmadának, csaknem 18 ezernek a székhelye a fővárosban van.

Kitért arra is, hogy idén október 5-9. között ismét - immár harmadik alkalommal - megszervezik az országos civil véradást.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Október 12-én nyílnak meg a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai Október 12-én nyílnak meg a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatai
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!