Önkormányzat 2019 - Az LMP klímaügyi és fenntarthatósági minisztérium felállítását javasolja

Önkormányzati választás, 2019.09.12

Az LMP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi egy klímaügyi és fenntarthatósági minisztérium felállítását - mondta Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

A politikus úgy fogalmazott, az Orbán-kormány egyik nagy bűne, hogy luxusnak, fölöslegesnek állítja be a környezet- és természetvédelmet, sőt következetesen rombolja annak intézményrendszerét. A kabinet a környezet- és természetvédő szakemberek döntő többségét szélnek eresztette, helyükre "bólogató embereket" ültetett - tette hozzá.

Schmuck Erzsébet szerint nyugodtan kijelenthető, hogy Magyarországnak klímaszkeptikus kormánya van, mert nem veszi komolyan az éghajlatváltozást. A kabinet nem érti, ha most nem lép, akkor az később anyagilag és az emberek egészsége szempontjából is sokkal több kerül majd - fejtette ki.

Az LMP képviselője a világ előtt álló egyik legsúlyosabb kihívásnak nevezte a mélyülő ökológiai válságot, aminek szerinte több jól látható jele is van.

Kiemelte, a folyamat visszafordítása érdekében minden országnak, így Magyarországnak is a korábban vállaltaknál nagyobb erőfeszítést kell tennie.

Példaként említette, hogy Magyarországnak 2030-ra 30 százalék helyett legalább 50-55 százalékkal kellene csökkentenie a széndioxid-kibocsátását, 2050-re pedig teljesen meg kell azt szüntetnie.

Ezekkel a fenntarthatósági célkitűzésekkel pedig az új klímaügyi és fenntarthatósági minisztériumnak kellene foglalkozni, kiegészítve az éghajlatváltozás megfékezésével, a károsanyag-kibocsátás csökkentésével, valamint a környezet- és természetvédelemmel összefüggő feladatokkal - mondta Schmuck Erzsébet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!