Önkormányzat 2019 - Thürmer: az embereket segítő önkormányzatokra van szükség

Önkormányzati választás, 2019.08.22

A Munkáspárt azt várja az önkormányzatoktól, hogy a helyiek életét segítse, és ezért is indulnak önálló politikai erőként az októberi önkormányzati választásokon - mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke és főpolgármester-jelöltje csütörtökön a párt budapesti kampánynyitóján.

Thürmer Gyula, a Munkáspárt önálló indulásának indokait kifejtve arról beszélt, hogy az elmúlt években Budapesten sok minden a javára változott ugyan, de a kormánypártok nem kérdezik meg az embereket, a döntéseknek a helyiek nem részesei, valamint nem ellenőrizhető, hogy mire költik az emberek pénzét. Az ellenzéki pártok programjaiban pedig vajmi kevés szó van arról, hogy mit akarnak tenni az emberekért - mondta.

A pártelnök kijelentette, választási lehetőséget kínálnak: azoknak, akiknek nem tetszik, amit a kormánypártok tesznek és azoknak, akik nem találnak választ a problémáikra az ellenzéki pártok programjaiban.

Mi az emberek konkrét gondjaival akarunk foglalkozni, ezért elutasítunk mindenféle "politikai bohóckodást". "Budapestnek nem tudományos akadémiára", "nem budapesti alkotmányra", hanem "valóságos cselekedetekre van szüksége" - fogalmazott Thürmer Gyula hozzátéve, hogy ezért nincs közös útjuk az ellenzéki pártok "tömörülésével", amelyet szerintük csak az a vágy tart össze, hogy leváltsák a hatalmon lévőket.

Thürmer Gyula kifejtette: olyan fővárost és kerületeket akarnak amelyek a szociális problémák megoldásában segítenek. Erre példaként említette, hogy az önkormányzatoknál olyan éjjel-nappal felkereshető szociális irodákra lenne szükség, ahová az emberek a kisebb-nagyobb gondjaikkal fordulhatnának.

A párt szerint szociális bérlakások építésére, jó utakra, az autóforgalom csökkentése érdekében tisztább és olcsóbb tömegközlekedésre, több P+R parkolóra, a budapesti politikai élet ellenőrizhetővé tételére lenne szükség. A párt azt is szeretné, hogy Budapest zöldebb és tisztább legyen, és a helyiek beleszólhassanak önkormányzatuk pénzköltésébe.

Kajli Béla, a Munkáspárt budapesti elnöke közölte, hogy a párt nyolc - a IV., a VIII., a IX., a XI., a XIV., a X., a XV. és a XXI. - kerületben indít polgármesterjelöltet, valamint mintegy negyven egyéni önkormányzati jelöltet is indít a fővárosi kerületekben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!