Öt évet kaptak a jótékonysági focimeccsekre hivatkozva százmilliókat kicsaló vádlottak

Belföld, 2020.10.20

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a két férfit, aki jótékonysági focimeccsek szervezésére mintegy 900 millió forintot csalt ki 21 sértettől 2004 és 2009 között.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett többrendbeli csalás bűntettében és hamis magánokirat felhasználásának vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottakat, akikkel szemben 4, illetve 9,5 millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt.

A két férfi az Egyesült Államokban bejegyzett offshore cégeire - 2004-2007 között az African Star FC LLC-re, majd a Humanity FC LLC-re - hivatkozva azt állította, hogy jótékonysági labdarúgó-mérkőzéseket szervez. Előbb a projekt beindítására, majd uniós pályázatokon elnyert támogatás lehívásához kértek kölcsön a sértettektől 250 ezer és 200 millió forint közötti összegeket, irreálisan magas hozamot kilátásba helyezve nekik.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak alapította cégek sem Magyarországon, sem külföldön nem végeztek gazdasági, kulturális, sporttevékenységet, irodájuk, alkalmazottjuk sem volt. Az évek alatt a vállalkozások egyetlen mérkőzést sem szerveztek, pályázatot sem nyújtottak be, a külföldi csapatoknak csak érdeklődő leveleket küldtek. Több hazai és nemzetközi szervezettel felvették azonban a kapcsolatot, hogy így keltsenek bizalmat a sértettekben.

Az elsőrendű vádlott egy ismerősével - az ügy harmadrendű vádlottjával - 2008 tavaszán hamis likviditási szerződést is készített, ezzel is tévedésbe ejtve a sértetteket.

A harmadrendű vádlottat magánokirat hamisítás vétsége miatt megrovásban részesítette a táblabíróság, mert az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszékhez hasonlóan nem látta bizonyítottnak, hogy részt vett a csalássorozatban.

A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a törvényszék ítéletének büntetésekre vonatkozó részét, kimondta azonban, hogy a vádlottak az elsőfokú döntéssel szemben nem a szabadságvesztés felének, hanem kétharmadának letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!