Palkovics: a mostani útfejlesztésekkel az önvezető járművek közlekedtetésére is felkészülünk

Belföld, 2019.04.09

A kormány által elfogadott közlekedési stratégia szerint minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határig, a megyei jogú városokat gyorsforgalmi úthálózattal kell összekötni, és el kell érni, hogy lehetőleg 30 percen belül mindenki - bárhol lakik az országban - el tudjon érni egy gyorsforgalmi utat - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában.

Kifejtette: a teljes program költsége 3200 milliárd forint, amelynek jelentős részét, 1800 milliárd forintot a magyar költségvetés biztosítja. A fejlesztés jelentős része a következő években elkészül, 2022-24-ben már csak kisebb szakaszok épülnek.

Kifejtette, a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat mintegy 1300 kilométer hosszú, ezt fejlesztési összegből 2400-2500 kilométeresre tudják bővíteni. Épülnek kétszer egysávos gyorsforgalmi utak is, és elkerülő szakaszok. Befejezik például a 8-as utat és megépül a Debrecent és Békéscsabát összekötő autópálya - emelte ki a miniszter.

Kitért arra is, hogy a Balatonszentgyörgyöt Zalaegerszeggel összekötő M76-os már minden szempontból automatizált lesz, az önvezető autókhoz kapcsolódó - például az autók kommunikációját szolgáló - elemekkel látják el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!