Palkovics: az elmúlt 10 évben mintegy 600 kilométer vasúti pályát korszerűsítettünk

Belföld, 2019.10.01

Magyarországon az elmúlt tíz évben mintegy 600 kilométer vasúti pálya korszerűsítése és 300 kilométer vasútvonal villamosítása történt meg, felújítottak állomásokat, fejlesztették a gördülő állományt, új villamos mozdonyokat szereztek be, motorvonatokat vásároltak és a MÁV saját fejlesztésben 20 vasúti kocsit gyártott - sorolta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület 2019 Magyar Vasút konferenciáján, Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta, a vasút hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez, köztük a rekordokat döntő turizmus teljesítményéhez, eljuttatja a dolgozókat a munkahelyükre, szerepet játszik a környezetterhelés csökkentésében.

Hozzátette: az árufuvarozás fontos az alapanyagok szállításában, a konténerek továbbításában, az autóipari gyártók is élnek a vasúti szállítás lehetőségével, és megjegyezte, hogy Debrecen térségében az észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztése vasútfejlesztésről is szól.

Palkovics László elmondta, a mostani európai uniós fejlesztési ciklusban Magyarországon 1500 milliárd forintot fordítanak vasútfejlesztésre, várhatóan a következő uniós fejlesztési időszakban is lesz majd 1500-2000 milliárd forint forrás erre a célra. Megjegyezte, ezen kívül a kormány saját forrást is ad a vasút fejlesztésére.

Az innovációs és technológiai miniszter szólt arról is, hogy a 2030-ig tervezett vasúti stratégiát a tárca hamarosan véglegesíti. Rámutatott arra, hogy a dokumentumban fontos elem a vasúti hálózatok fejlesztése, a Budapest és a magyar nagyvárosok közötti vasúti összeköttetés megerősítése, a magyar és a környező országok fővárosai közötti vasúti kapcsolat kialakítása.

A miniszter kiemelte, a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítése gazdaságpolitikai jelentőségű lesz, a beruházás kivitelezése hamarosan megkezdődik, megvalósulása lehetővé teszi, hogy Magyarország részese legyen a Kína és Európa közötti árufuvarozásnak.

A szaktárca vezetője hangsúlyozta, a magyar vasút az innovációban részt kíván venni, példaként említette, hogy megvizsgálják a vasúti próbapálya kialakításának lehetőségét, továbbá erősítik a vasúti szakterület oktatását.

A konferencián stratégiai partnerségei megállapodást írt alá Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Homolya Róbert, a Hungrail elnöke.

Az együttműködés célja, hogy minél jobb minőségű, szakmai szempontból megalapozott szabályok szülessenek, a vasúti ágazat jövőjét befolyásoló stratégia végrehajtásának segítése, a vasúti ágazat versenyképességét érintő szabályozás, a vasúti személyszállítási fejlesztése, a vasúti ágazati innovációs kapacitás növelése, a hazai logisztikai elosztó központ szerepének növelése, a mellékvonali hálózat fejlesztése, az eljutási idő csökkentése, a menetrendszerűség növelése, a vasúti digitalizációs keretterv megvalósítása.

A vasúti szakma jelölésére az idén a Hungrail elismerését, a Sipos István díjat a nemrégiben elhunyt Kukely Márton, a MÁV volt vezérigaztója, a CER Cargo Holding magyar magánvasút cégcsoport vezérigazgatója, a Hungrail ellenőrző bizottságának elnöke posztumusz kapta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!