Pályázatok meghirdetéséről döntött a kulturális bizottság

Belföld, 2021.09.22

A városi önkormányzat kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottsága szerdai ülésén többek között arról döntött, hogy közel 10 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a Szegeden működő nevelési-oktatási intézmények.

Szegedi Önkormányzat
Ezt a pályázatot évek óta meghirdeti az önkormányzat, melynek most van egy zárt és egy nyílt pályázati része. Az óvodák, általános- és középiskolák rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek számára biztosíthatják a kulturális és közművelődési intézmények térítésmentes látogatását. Ez a zárt rész, mely anonimitást biztosít a kedvezményezettek számára.

A nyílt részre folyamatosan lehet pályázni a felhasználási koncepcióban rögzített támogatási célokra. Ez ifjúsági tevékenységek támogatását jelenti, többek között közösségi terek fejlesztését célozza, illetve a tanulók tanulmányi versenyeken való részvételét teszi lehetővé. A pályázat teljes kerete 9 millió 600 ezer forint.

Meghirdetik a kulturális támogatási keretet is. Mivel tavasszal nem osztották fel a rendelkezésre álló teljes összeget, most a maradék pénzre lehet pályázni. Ez valamivel több mint 4 és fél millió forint. A pályázat 2021. október 1-je és 2022. május 31-e között megvalósuló kulturális cél, program vagy programsorozat finanszírozását célozza. Azok, akik támogatásban részesültek az első kiírásban, most nem pályázhatnak, viszont azok, akik tavasszal nem kaptak a keretből, most újra beadhatják az igényüket.

A bizottság ezen kívül döntött arról is, hogy amennyiben a járványhelyzet megengedi, október folyamán megtartják azt az ünnepséget, melyet a díszoklevélben részesült pedagógusoknak szoktak megrendezni. Az idén 156 nyugdíjas jelezte részvételét, akik személyenként 25 ezer forintos jutalomban is részesülnek az elismerő oklevél mellett.
(Webrádió)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!