Párbeszéd: Orbán Viktor és kormánya "tovább taposta" a szociális ellátórendszert

Belföld, 2022.12.01

Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya a szociális törvény módosítása után egy új rendelettel "tovább taposta" a szociális ellátórendszert - állította csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd frakcióvezetője.

Szabó Tímea arról beszélt, hogy a szociális törvény módosításával, amit a politikus csak "lex megdöglesznek" nevezett, az állam gyakorlatilag kivonul a szociális ellátórendszerből. Hozzátette, hogy az éjjel pedig megjelent egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy a nappali ellátás, a szakosított ellátás, a gyermekek átmeneti otthona, a családok átmeneti otthona, valamint a gyermekek esélynövelő szolgáltatásainak biztosítása során meghatározott tárgyi és személyi feltételektől, a fenntartó döntése alapján, az ellátottak emberi méltóságának és törvényben biztosított jogainak sérelme nélkül el lehet térni.

Szabó Tímea kiemelte, hogy a főbb személyi és tárgyi feltételeket eddig két jogszabály rögzítette, amelyek közül az egyikben az áll, hogy egy rehabilitációs intézményben tíz dolgozó maximum 150 gondozottat láthat el. Innentől kezdve ettől el lehet térni akár úgy, hogy 150 gondozottra elég egy ápoló - vázolt fel egy lehetőséget.

Eddig egy ellátottnak hat négyzetméter lakóterületet kellett biztosítani és tíz ellátottra kellett, hogy jusson egy fürdőkád vagy zuhanyzó. Most azt mondhatják, hogy nem hat négyzetméter lesz, hanem három, és nem tíz, hanem ötven ellátottra jut egy zuhanyzó - fogalmazott.

A politikus külön bírálta, hogy a rendelet az Ukrajnában zajló háborúra való hivatkozással született.

A képviselő zárásként a szociális törvény módosításának és a rendeletnek a visszavonását kérte. Emellett bejelentette, hogy benyújtanak egy költségvetési módosító javaslatot, ami harminc százalékkal emelné meg a szociális szféra dolgozóinak bérét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!