PDSZ: a költségvetési források jövőre nem lesznek elegendőek az oktatásban

Belföld, 2018.06.15

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a jövő évi költségvetési javaslat nem a megoldások, hanem a problémák felhalmozódásának időszakát kínálja az oktatásban.

Szűcs Tamás pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a büdzsében szereplő 15 milliárd forintos többlet a területen a szinten tartáshoz is csak nehezen elegendő. Újra elindulhat a "pálya egyfajta kiéheztetése" - értékelt.

Megjegyezte: az országot járva azt tapasztalja, hogy elkezdett akadozni a túlmunkák kifizetése, a helyi tankerületekben megpróbálják ezt "elmismásolni", illetve sokszor egy egyszerű fűnyírásra is nehezen van pénz.

A tanév rendjéről szólva úgy foglalt állást, hogy a feltételrendszer jelenleg alkalmatlan arra, hogy két héttel meghosszabbodjon a tanév, még úgyis, hogy nem tanítanak ez idő alatt. Azt üdvözlik, hogy akik a gyermekek táboroztatását nem tudják megoldani, kapjanak segítséget, de nem a mostani közoktatási struktúra terhére - fejtette ki Szűcs Tamás. Jó példaként említette erre az Erzsébet-táborokat, és azt mondta, a források még hatékonyabb felhasználásával már lehetne eredményeket elérni.

Kitért arra is: szeretnének minden eszközzel tiltakozni az alkotmány hetedik módosítása ellen, a tervezetben nagyon komoly kockázatokat látnak. Ilyen a gyülekezési jog korlátozásának szándéka, illetve az, hogy a bírói függetlenségbe és a bírók ítélkezési gyakorlatába nyúlnának bele az alkotmány szintjén - hozott példát. Mindkettő érinti a szakszervezeteket is - jegyezte meg, hozzátéve: tiltakozó nyilatkozatot hirdettek, amelyhez eddig tíz szakszervezet csatlakozott. A jövőben a teljes nyilvánosság bevonásával szeretnék a következő lépéseket - akár az esetleges demonstrációkat is - meghatározni - közölte a PDSZ elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!