PDSZ: az új törvény alkalmatlan a szakképzés reformjára

Belföld, 2019.11.20

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a kedden elfogadott új jogszabály jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a szakképzésben kívánatos reform alapjául szolgáljon.

Az érdekképviselet szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: felháborodva értesültek arról, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége érdemi módosítások nélkül elfogadta a szakképzési törvényjavaslatot. A javaslat elkészítése során érdemi egyeztetést nem folytatott a kormány, s a jogalkotási törvény vonatkozó előírásait is semmibe vették.

"A szakképzési törvény úgy helyez a mai jogállásukhoz képest jogfosztott állapotba 32 ezer pedagógust és oktatót, hogy cserében garanciák nélküli béremelést és cinikus módon béralkut ígér egy olyan szférában, ahol ennek végképp nincs realitása" - emelték ki.

A PDSZ a következő időszakban mindent meg fog tenni azért, hogy az elfogadott javaslat ebben a formában ne léphessen hatályba - írták.

Az Országgyűlés 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett fogadta el a szakképzésről szóló javaslatot, amely a 2011-ben elfogadott elődjét váltja fel. Ennek részeként teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!